NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Tanévnyitó istentisztelet

Pallagi Andrea református lelkipásztor hirdetett igét az Oktatási Központ 204-es termében a szeptember 11-én rendezett istentiszteleten.

A református lelkipásztor szabad imában mondott köszönetet a Teremtőnek, hogy tanévkezdetkor a hétköznapok szürke rohanásában ennyien összegyűlhettünk egy kicsit elcsendesedni. Egyebek közt ilyen gondolatokat osztott meg a résztvevőkkel: Kérjük, hogy ne a bűneinkre tekints, hanem vágyakozásunkra, hogy Veled találkozhassunk! Könyörgünk, hogy tudjunk értőn meghallani üzeneted!
Ezt követően a Bibliából Máté evangéliumát idézte:
„Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és ezt mondták:
– Ki a legnagyobb a mennyek országában?
Odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta:
– Bizony, mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan jelentéktelenné lesz, mint ez a kisgyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, engem fogad be.
De ha valaki akár csak egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, bűnre visz, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyére vetik. Jaj a világnak a bűnre vezető alkalmak miatt! Elkerülhetetlen, hogy bűnre vezető alkalmak adódjanak, de jaj annak az embernek, aki a bűnre vezető alkalmat okozza!
Ha a kezed vagy a lábad bűnre visz, vágd le, és dobd el magadtól! Jobb neked csonkán vagy sántán bemenned az életre, mint ha két kézzel vagy két lábbal az örök tűzre vetnek. Ha pedig a szemed bűnre visz, vájd ki, és dobd el magadtól! Jobb neked fél szemmel bemenned az életre, mint ha két szemmel a gyehenna tüzére vetnek.
Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik szüntelenül látják a mennyben mennyei Atyám arcát!
Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és egy eltéved közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy el megkeresni az eltévedtet? És ha megtalálja, bizony, mondom nektek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül.” (Mt 18,1-14)

A lelkipásztor igemagyarázatában egyebek közt megjegyezte, napjaink kihívásaival folyamatosan küzdve sokunkban elveszik a lényeglátás, mint a bárány a példázatban. Ha az igazi értékek helyébe, mint a család, a tanulás, a munka, divatos virtuális értékek kerülnek, az hamarosan az elveszettség érzéséhez vezet. Krisztus azért jött a világra, hogy az esendő embernek kezét nyújtsa, hisz Isten segítségével sokkal többre jutunk, mint nélküle…

Adja az Úr, hogy mindennapjainkban legyen erőnk a küzdelemhez, tisztánlátásunk a bölcs döntésekre!


Szöveg: Deák József

Foto: Bodó Pál