NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Érzékenyítő tréningen vettek részt biztonsági szakirányos hallgatóink

Paetzke Rachel múzeumpedagógus meghívására egyetemünk Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszékének biztonsági szakirányos hallgatói – immár hagyományosnak tekinthető – érzékenyítő tréningen, valamint interaktív tárlatvezetésen és múzeumpedagógiai programon vettek részt a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban. 

Lippai Zsolt r. alezredes, tanársegéd – a programot szervező oktatóként – kiemelte, rendkívül fontosnak érzi, hogy hallgatóink reális képet alakíthassanak ki a Holokauszt borzalmairól, és érzékenyítő tréningen vehessenek részt, amelynek tapasztalatai alapján a környező világhoz, embertársainkhoz való hozzáállásuk, értékrendjük is pozitív irányba változhat.

A Holokauszt Emlékközpont nemzeti intézmény. A Páva utcai objektum a világ kevés, kizárólag a holokauszttal foglalkozó, állami alapítású intézményeinek egyike, egyben tudományos, oktatási és kulturális központ. Interaktív állandó és különleges időszaki kiállításokkal, élményközpontú múzeumpedagógiai programokkal, kulturális rendezvényekkel várja a látogatókat. A magyaron kívül még négy nyelven folyik tárlatvezetés, rendszeresen rendeznek speciális, tematikus tárlatlátogatásokat. A Holokauszt Emlékközpont az előzetesen jelentkező diákcsoportoknak nemcsak interaktív tárlatvezetést kínál, hanem múzeumpedagógiai programokat is.


Szöveg: Lippai Zsolt, Nagy-Tóth Nikolett Ágnes

Fotó: Lippai Zsolt