A nemzeti gyásznapon az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire, mártírjaira emlékeztek az NKE RTK-n is.
Mint Buzás Gábor r. alezredes, az Igazgatási és Nemzetközi Rendészeti Tanszék vezetője rövid emlékbeszédében megjegyezte: A hőseinkkel szembeni féktelen megtorlásnak – bár annak gondosan megtervezett eleme volt az aradi kivégzés – nyilvánvalóan nem „csak” 13 tábornok és Batthyány Lajos miniszterelnök volt az áldozata. Az október 6-án kivégzettek mellett emlékezünk a sok ezer hősre, mártírra, a megnyomorított életekre, a hazájukból elüldözettekre, a bosszú ismert és ismeretlen áldozataira.
Amikor Görgei Artúr honvédtábornok vezette feldunai hadtest Rüdiger, az orosz intervenciós erők tábornoka előtt letette a fegyvert Világosnál 1849. augusztus 13-án, Ferenc József az alábbi utasítást adta Haynau számára: „a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.”
Nem volt kérdés, hogy a császár és kormánya ítéletét Haynau táborszernagy szó szerint végre fogja hajtani. „A lázadó vezéreket fel fogom köttetni”, a magyarokhoz átállt tiszteket „agyon fogom lövetni”, „gyökerestől irtom ki a gazt, és egész Európának példát fogok statuálni, hogyan kell bánni a lázadókkal, és hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani” – kérkedett Haynau. A táborszernagy nem hogy nem keresett enyhítő körülményeket, de egyenesen örömmel töltötte el, hogy teljhatalmával úgymond bosszút állhat a magyarokon.
A kivégzéseket elrettentő ítéletek, súlyos vasban, nyirkos várbörtönben, sáncmunkán eltöltött fogság, vagyonelkobzás, kényszerbesorozások tízezrei követték. Az önkényuralom elvakult bosszúszomjában messze túlment azon a határon, amelyen belül valamilyen megbékélés létrejöhetett volna. Ha a szabadságharc hősöket, akkor a megtorlás mártírokat teremtett, akiket a nemzet sohasem felejthet el.
Az aradi vértanúkhoz hasonlatos sors jutott még további 20 magas rangú honvédtisztnek is. Több száz honvédtisztet ítéltek még halálra, az ítéletek nagyobb részét azonban „kegyelemből” húsz esztendei várfogságra változtatták. Így a birodalom börtönei – a pesti Újépület, Olmütz, Josefstadt, Kufstein, Theresienstadt, Munkács, Arad – megteltek magyar politikai rabokkal. A külföldre menekültek közül sokat távollétükben ítéltek el és nevüket akasztófára kiszögezve tették közszemlére. 1851 szeptemberében így akasztották fel jelképesen többek közt Kossuth Lajost, Mészáros Lázárt, Perczel Mórt és Miklóst, Szemere Bertalant, Andrássy Gyulát és Táncsics Mihályt. Végül pedig több tízezer honvédtisztet közlegényként évekre besoroztak a császári hadseregbe.
Nógrád vármegye a szabadságharc folyamán összesen mintegy 6 ezer honvédet adott a honvédseregnek.
A honvédsereg Nógrád megyei tisztjei döntő többségben nemesi származásúak voltak, ami a többi megyéhez képest magasabb arány. Ennek az volt a magyarázata, hogy a nógrádi származású tisztek nagyobb fele a Nógrád megyei önkéntes nemzetőrzászlóalj tisztjeként lett honvédtiszt, ahol a tekintélyelvnek, így a nemesi származásnak nagyobb jelentősége volt. A szabadságharc során a nógrádi tisztikar jól megállta a helyét, a tisztek zömének neve ott szerepel a különböző fegyverletételi listákon, ami azt bizonyítja, hogy többségük végig kitartott kötelessége mellett.
Kitartásuk túlment a világosi fegyverletétel időpontján. Ugyanis Nógrádban augusztus végén, két héttel a világosi fegyverletétel után még mindig ülésezett a megyei forradalmi választmány, és a katonai akciók sem szűntek meg. A nógrádi felkelők „fegyverletételére”(fegyver-összegyűjtésére), majd elrejtésére csak szeptember 29-én került sor Salgótarjánban. A szabadságharc leverése után a nógrádi tisztek a honvédség tisztikarának sorsában osztoztak. Négyen közülük – Károlyi Miksa, Kökényesi Szaniszló, Thomka Ferdinánd és Veres István – mint volt császári-királyi tisztek hadbíróság elé kerültek, és várfogságot szenvedtek. Továbbá 32 tisztet közlegényként beosztottak a császári hadseregbe. Megint mások – Sréter alezredes, Benczúr őrnagy és báró Balassa főhadnagy – az emigrációt választották, míg az itthon maradottak egy része bekapcsolódott az önkényuralom-ellenes aktív ellenállásba. Nógrád vármegye szabadságharcban részt vevő képviselői pesti haditörvényszék elé kerültek. Kubinyi Ferenc, Frideczky Lajos és Sréter László ellen is megindult az eljárás, Kubinyit halálra ítélték, majd 3 év várfogságra változtatták az ítéletet. Kegyelmet csak Haynau menesztése, 1850. július 8. után kaphattak. A pesti haditörvényszék elé került Básthy Miklós volt szécsényi főszolgabíró, Szontagh Pál, aki Olmützben raboskodott, Pulszky Ferencz volt külügyminiszteri államtitkár Angliába menekült a halálos ítélet elől. Csak a kiegyezés után tért haza, és kapta vissza birtokait.
Madách Imre börtönbüntetést kapott Rákóczi János, Kossuth egykori titkárának bújtatása miatt, valamint népfelkelő, gerillaharcok szervezése, fegyver-rejtegetés miatt. Nagy Iván geneológus főhadnagy a forradalom alatt Nagyorosziban bujkált, majd Itáliába távozott. Zemlinszky Rezső a Salgótarjáni Köszénbánya Rt. első igazgatója is nemzetőr volt Körmöcbányán. Szabadságharcos részvételéért bujdosnia kellett Pesten, majd Csehországba távozott. Csak 1861-ben tért haza, és került Salgótarjánba. Repetzky Ferenc kormánybiztos Nógrád vármegyében, aki a megyei közigazgatás és védelem megszervezésért felelős, a szabadságharc végén a komáromi várba menekül, ahol menlevelet kap Klapkának köszönhetően.
„Emlékezzünk hőseinkre, mártírjainkra ezen a napon! Emlékezzünk azokra a nőkre, asszonyokra is, akik tevékeny részvételük miatt, vagy családanyaként, feleségként szenvedték meg a megtorlást! És emlékezzünk ezen a napon szűkebb hazánk hőseire is!
Dicsőség a hősöknek!”
Szöveg: Buzás Gábor, Deák József
Fotó: Bodó Pál