NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Szervezett bűnözői csoportok Szerbiában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kar (RTK) Krimináltaktikai és Kriminálmetodikai Tanszéke a Ludovika Scholars Program (LSP) részeként rendezte meg Nenad Radović, a bűnügyi tudományok professzora, a belgrádi Bűnüldözési és Rendőrségi Tanulmányok Egyetem (University of Criminal Investigation and Polices Studies – UCIPS) intézmények közötti együttműködésért felelős rektorhelyettesének előadását az NKE Rendészeti Oktatási Épület és Kollégiumában október 15-én.

A nemzetközileg ismert és elismert szakértőt telt ház fogadta, aki előadásában a bűnügyi tudományok és nyomozások terén szerzett tapasztalataira építve, kiemelten a Szerbiában megfigyelhető szervezett bűnözői csoportokra, az emberkereskedelemre és drogok csempészésére irányította a figyelmet. Beszédében a bűnügyi statisztikák mellett az emberi jogok védelmének fontosságára és a társadalmi együttműködés elősegítésére is hangsúlyt helyezett, hozzájárulva ezzel a jövő bűnüldözési stratégiáinak kialakításához.

Az eseményt Gyurcsík Iván, regionális rektori tanácsadó, a Kisebbségpolitikai Kutatóműhely vezetője, valamint a Ludovika Scholars Program programigazgatója nyitotta meg, aki emlékeztetett arra, hogy az eseménysorozat viszonylag új kezdeményezés, hiszen 2022 júliusában indult, Deli Gergely, az NKE rektorának a régió nemzetköziesítése érdekében tett lépéseivel összhangban. Gyurcsík Iván hangsúlyozta, hogy az LSP célja a nemzetközi együttműködés és a tudásmegosztás előmozdítása, amelynek keretein belül több mint húsz ország szakemberei találkoznak, hogy közösen válaszokat keressenek a komplex társadalmi kihívásokra.

Radović professzor előadása elején elmondta, hogy a belgrádi Bűnüldözési és Rendőrségi Tanulmányok Egyetem 2018-as megalapítása új fejezetet nyitott a rendőrképzés terén, mivel az UCIPS az egyetlen akkreditált felsőoktatási intézmény Szerbiában, amely a rendőri hivatás követelményeinek megfelelően készíti fel a leendő hivatásosokat.

Az előadó felszólalásában kifejtette a különböző bűncselekményekkel, emberölésekkel és emberi jogokkal kapcsolatos aspektusokat. E témák közé tartozott az emberölési statisztikák elemzése, valamint a speciális csoportok és migránsok szerepe a bűnözés alakulásában. Radović professzor tisztázta, hogy mit értünk a szervezett bűnözői csoport fogalmán: ez olyan, három vagy annál több személyből álló csoportot jelent, amely meghatározott időtartamig létezik, egy vagy több bűncselekményt követ el közvetlen vagy közvetett pénzügyi vagy egyéb haszonszerzés céljából, amely bűncselekmények négy év vagy annál hosszabb idejű börtönbüntetéssel sújthatók.

Jelenleg Szerbiában tizenkét ilyen szervezett bűnözői csoportot tartanak nyilván, például a Zemun Klánt és a Trouble Velja-t. Az előadó a jogszerű intézkedés kérdését is érintette, figyelmet fordítva a magáncsoportok politikai és erőszakos tevékenységére. Ezt követően a hatóságok jogkörének megerősítéséről és a közös erőfeszítések fontosságáról is szó esett. A professzor kitért továbbá a kis közösségek szerepére és az együttműködés jelentőségére is.

Mészáros Bence r. ezredes vezetésével az előadást követő kerekasztal-beszélgetés fókuszában a jogi végrehajtás, különösen az ügynökségek közötti együttműködés állt, kiemelve a koszovói rendőrség szerepét. Információkat hallhattunk arról is, hogy a rendőrség hogyan végzi bűnügyi nyomozásait és dolgozik a nagyszabású műveleteken.

 

Szöveg: Harangozó Éva

Fotó: Szilágyi Dénes