A bevándorlási szakirányos hallgatók ezúttal a külföldi szolgálati helyen végzendő hatósági munka különleges világával ismerkedhettek meg.
A szakmai héten a bevándorlási szakirányos hallgatók ismét változatos programokon vehettek részt. Olyan gyakorlati ismeretekre vagy a migrációhoz kapcsolódó általánosabb háttértudásra tehettek szert, amelyekre tanórai keretben egyébként nem lenne lehetőség.
A december 11-én megtartott konferencia az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság munkavállalójaként a külföldi szolgálati helyen végzendő hatósági munkával kapcsolatos ismeretek átadására épült. A hallgatók előtti szakmai perspektívaként bemutatták azt a jelenleg 16 szakdiplomataként (vízumtanácsadóként és szakkonzulként) betölthető szolgálati helyet, amelyeket a későbbiekben – az egyéb feltételek teljesítése esetén – ők is megpályázhatnak. Az OIF Nemzetközi Együttműködési Főosztályának vezetője, Iglai-Balassa Diána r. alezredes bevezető elődásában bemutatta a szakkonzuli munka történetét, jelenét, valamint jelentőségét az idegenrendészeti hatósági munkában és a vízumkiadás előkészítésében.
A korábban éveken keresztül olyan „egzotikus” helyeken szolgálatot teljesítő kollégák – mint például Irán, India, Vietnám vagy Kína – a szakmai tapasztalatokon kívül megosztották személyes benyomásaikat, élményeiket, érdekesebb történeteiket is a hallgatósággal, amelyek jellemzően a kulturális eltérésekhez, napi feladatellátáshoz kapcsolódtak.
A délutáni szekcióban az uniós ügynökségeknél (FRONTEX, EUAA) végrehajtott rövid távú missziók tapasztalatairól beszéltek az OIF munkatársai, amelyek rendszeresen megpályázhatók, és az idegenrendészeti vagy menekültügyi munkában igen hasznos nemzetközi jártasságot biztosítanak. A diákok nagy érdeklődéssel, az előadóknak sok kérdést feltéve hallgatták végig a beszámolókat.
Szöveg: Klenner Zoltán, Deák József
Fotó: OIF