NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

RTK-s vendégelőadó a Pázmányon

Zsigmond Csaba r. alezredes, az NKE RTK Bűnügyi és Gazdaságvédelmi Tanszék adjunktusa előadást tartott a PPKE Jog- és Államtudományi Karán.

A Bűnügyi és Gazdaságvédelmi Tanszék adjunktusa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Jogi Továbbképző Intézet szabadegyetemén a „Védett és veszélyeztett fajok nemzetközi illegális kereskedelme” címmel mutatta be egyik kutatási témáját.

Az előadás során az adjunktus ismertette, milyen nemzetközi, európai uniós és hazai jogszabályok nyilváníthatnak védetté egy-egy fajt. Ismertette továbbá, hogy milyen célból vásárolnak az emberek vadon élő, védett fajokat. Főként gyógyszereket, gyógyhatású készítményeket, ínyenc ételeket vagy szőrmebundát, hüllők bőréből csizmát, táskát készíthetnek, illetve gyakran házi kedvencként is tarthatják ezeket az állatokat, mint például bizonyos papagájfajokat, hüllőket.

A jelenség határokon átívelő; a forrásországok gyakran gazdaságilag szegény afrikai, ázsiai államok, míg a célországok gazdagabb nyugati államok. Mivel a feketepiaci ára ezeknek a termékeknek magas, és a felderítési mutatók még viszonylag gyengébbek, a szervezett bűnözői csoportok is elkezdtek foglalkozni ezzel a tevékenységgel. Gyakran más súlyos bűncselekmények is kapcsolódhatnak hozzá: kábítószer kereskedelem, erőszakos bűncselekmények, pénzmosás.


Szöveg: Zsigmond Csaba, Deák József

Fotó: PPKE
 


Címkék: Előadás 2025