NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Bűnügyi szeminárium az ORFK-n

Az NKE RTK Bűnügyi és Gazdaságvédelmi Tanszéke évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy hallgatói ne csupán elméleti, hanem gyakorlati ismereteket is szerezzenek.

A tanszék kiemelt tantárgya a kriminalisztika speciális szegmensével foglalkozó Bűnügyi Szolgálati Ismeretek, amelynek oktatása hagyományosan a tavaszi félévben kezdődik. A három féléven át tartó kurzus elején a hallgatók megismerkednek a titkos információgyűjtő tevékenység alapjaival, így többek között a rendőrség bűnügyi szolgálati ága által használt nyilvántartásokkal. 

Képzési céljainak megvalósítására a Bűnügyi és Gazdaságvédelmi Tanszék az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Elemző-Értékelő Főosztályának vezetőjével, Babus Andrea r. alezredes asszonnyal és munkatársaival közösen, a harmadéves kibernyomozó szakirányos hallgatók számára március 7-én négyórás szemináriumot, kis létszámú képzést szervezett. Az oktatás során a hallgatók megismerhették a rendőrség minősített adatokat tartalmazó rendszereit, majd betekintést nyertek az „E-Modus” nyilvántartási rendszerbe. Emellett speciális szakirányuk okán megismerkedtek a kibertérben elkövetett online csalások felderítését támogató „Dante” programmal, valamint a „Főnix” nevű, büntetés-végrehajtási adatokat tartalmazó rendszerrel is.

Az órák interaktívan és kifejezetten jó hangulatban teltek. A hallgatók egyöntetű véleménye szerint a kihelyezett szemináriumi képzés jelentősen megkönnyítette számukra a tananyag elsajátítását, amelyet a majdani számonkérés során fognak bizonyítani. 


Szöveg: Szendrei Ferenc, Árpás Béla, Deák József

Foto: Árpás Béla