NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

A volt Határőrség egykori felsővezetőinek találkozója

A Határőr Kultúráért Alapítvány javaslata alapján az NKE RTK és annak Határrendészeti Tanszéke március 26-án vendégül látta az egykori Határőrség felsővezetőit.

A találkozón megjelent a Határőrség utolsó kinevezett országos parancsnoka, több kinevezett helyettese, valamint egykori kerületparancsnokai és a későbbi szervezeti változásoknak megfelelően az egykori kinevezett határőr igazgatói. A meghívott volt vezetők közül összesen tizenkilencen fogadták el a meghívást és vettek részt az eseményen. 

Az egész napos program az egyetem Rendészettudományi Karának rövid bemutatásával kezdődött, ahol Kovács Gábor r. vezérőrnagy, dékán tájékoztatta a vendégeket az NKE és az RTK munkájáról. Ezt követően az Alapítvány mutatkozott be, majd a Határrendészeti Tanszék tevékenységét Balla József r. ezredes, tanszékvezető, általános és fejlesztési dékánhelyettes ismertette. A tájékoztatót az ORFK Határrendészeti Főosztály főosztályvezetője, Czukor Gergely r. alezredes zárta, és a határrendészeti szolgálati ág képviseletében köszöntötte a vendégeket. A bemutatkozásokat követően a meghívottak megtekintették az intézkedéstaktikai teremben kialakított gyakorló „határátkelőhelyet” és a Határőr Emlékszobát, ahol szinte tapinthatóan érzékelni lehetett a véget érni nem akaró, nosztalgikus hangulatot. A tárlatvezetést Vedó Attila. r. alezredes, a Határrendészeti Tanszék korábbi oktatója tartotta. 

A délutáni program keretében a volt vezetők és a meghívó felek közösen az egykori Határőrség Országos Parancsnokság volt Labanc utcai központi épületébe indultak, ahol egy állófogadással megszakítva meghallgatták a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője, Jeney Áron r. dandártábornok színvonalas és nagyon közvetlen tájékoztatóját, valamint a Határvadász Ezred parancsnoka, Nagy István r. ezredes bemutatóját a határvadászok határellenőrzésben betöltött szerepéről. 

A látogatás végén a vendéglátók és a vendégek megkoszorúzták az épület díszlépcsője előtt álló határőr kopjafát és a díszbejáratnál elhelyezett Határőrség emléktáblát. A koszorúzások során a koszorút elhelyezők képviselték a volt határőrségi felsővezetőket, az Országos-Rendőrfőkapitányságot, a Határőr Kultúráért Alapítványt, illetve a volt Határőrség Országos Parancsnokságát, a volt Határőrség területi vezetőit és karunk Határrendészeti Tanszékét. 


Szöveg: Vájlok László, Deák József

Fotó: Bodó Pál és Beczássy Dóra