NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Robottechnológia testközelből – Shark Robotics bemutató az RTK-n

A Rendészettudományi Kar Fejlesztési Osztálya április 23-án újabb innovatív szakmai programot szervezett leendő együttműködő partnere, a Milipol Zrt. közreműködésével.

A szakmai foglalkozás keretében a Shark Robotics legújabb fejlesztésű robottechnológiáját ismerhették meg közelebbről az RTK hallgatói, akik nemcsak általános információkkal gazdagodhattak és figyelemmel kísérhették, hanem ki is próbálhatták a cég által fejlesztett speciális rendészeti, védelmi és katasztrófavédelmi célú földi robotokat. A bemutatott eszközök a veszélyhelyzetek biztonságos és hatékony kezelésére kínálnak korszerű megoldásokat – legyen szó tűzoltási, felderítési vagy logisztikai támogatási feladatokról.

A rendezvény megnyitóján Erdős Ákos r. alezredes, a Fejlesztési Osztály vezetője kiemelte, hogy a hallgatók számára elérhető, ilyen típusú technológiai bemutatók amellett, hogy az eszközismeret bővítésére alkalmasak, hozzájárulnak a gyakorlatorientált rendészeti képzés színvonalának emeléséhez is. Hangsúlyozta továbbá, hogy az RTK-n belül zajló szakmai innovációk és a külső partnerekkel kialakított kapcsolatépítés a Tématerületi Kiválóság Program „A XXI. századi biztonsági kihívások nemzetbiztonsági hangsúlyai” című kutatási projekt (2021TKP2021-NVA-18) célkitűzéseivel összhangban valósulnak meg.

A Milipol Zrt. képviseletében Kopácsi László vezérigazgató, valamint a jelen lévő szakemberek bemutatták a Shark Robotics forradalmi termékei közül a Colossus-t – amely zárt és nyílt térben egyaránt kiemelkedő képességekkel rendelkező, nehéz szállító- és tűzoltórobot –, valamint a kompaktabb Rhyno Protect robotot. Az utóbbi moduláris kialakítása révén gyors bevetések során, például robbanóanyag-felderítés vagy helyszíni adatgyűjtés esetén nyújthat hatékony támogatást.

A bemutató végén lehetőség nyílt kötetlen konzultációra, ahol a hallgatók szakmai kérdéseket tehettek fel a Milipol Zrt. képviselőinek, továbbá kipróbálhatták az eszközöket is.

Az esemény ismételten megerősítette a gyakorlatorientált képzések és a technológiai újítások közötti szoros kapcsolat fontosságát a rendészeti felsőoktatásban, hiszen az ilyen rendezvények nemcsak a hallgatók szakmai fejlődését, érdeklődésének felkeltését szolgálják, hanem hozzájárulnak ahhoz is, hogy a jövő rendészeti szakemberei a legkorszerűbb technológiák alkalmazására is felkészülten léphessenek a pályára.

 

Szerző: Badar Fanni, Erdős Ákos, Zseli-Kerner Kata

Kép: Bodó Pál