Kábítószerlabor-látogatáson és háromórás angol nyelvű képzésen vett részt az NKE RTK-ról Ürmösné Simon Gabriella első- és másodéves angolcsoportja.
Kreitz Zsuzsanna r. alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Technikai Főosztály vezetője jóvoltából, az első- és másodéves hallgatóknak lehetőségük nyílt arra, hogy a Nemzeti Oktatási Központban meglátogassák az NNI által létrehozott kábítószer laboratóriumot, valamint egy háromórás angol nyelvű képzésen vehessenek részt Fodor Zsuzsanna r. százados, a KR NNI Bűnügyi Technikai Főosztály osztályvezető-helyettese és Kakuja Izabella r. alezredes, a KR NNI kiemelt főelőadója előadásában.
Az előadások az illegális droglaboratóriumok felismerését és felszámolását célozták meg. Az oktatáshoz szükséges eszközöket Hollandiából kapta az NNI, és az ott lefoglalt illegális laboratóriumi felszerelést bocsátották a rendelkezésükre, amelyeket oktatási célra kiegészítettek.
Az előadások során az illegális kábítószerlaborok felismerésével, a védőfelszerelések használatával és a helyszínre való biztonságos bejutással, illetve a laborok felszámolásával, az eszközök elszállításával, valamint a mérgező anyagok kezelésével ismerkedhettek meg a hallgatók. Az előadók beszéltek a RAMAN technológiáról (roncsolásmentes kémiai elemzési technika), a kellő mennyiségű oxigénnel történő maximális bent tartózkodásról – figyelemmel a védőruha dekontaminációjára (szennyező anyagoktól való megtisztítására, fertőtlenítésére) –, a vegyészek őrzéséről, az MDMA (ecstasi partidrog) hűtéséről, valamint a hatóságra leselkedő csapdákról (booby traps): áram a kilincsben, sav, kézigránát, folyadék a bejárati ajtó felett. A nitril kesztyű, a fentanil, a naloxon, az FFP3 maszk, a prekurzorok, a laboratóriumok típusai, a ventillációs rendszer, továbbá a zónák kijelölése szintén az előadás részét képezték. Az illegális gyógyszerek és kábítószerek készítésénél mindig keletkezik hulladék, amelyektől az elkövetők igyekeznek megszabadulni (1 kg MDMA, 6–10 kg hulladékot is vonhat maga után): a különböző vegyszereket tartályokba gyűjtik (jerry cans), majd egy félreeső helyen lerakják őket. A prezentációk során a hallgatók megtudhatták, hogy milyen felszerelést használjanak egy biztonságos behatolás alkalmával, hogyan vegyék fel a védőruhát, miként menjenek be biztonságosan az épületbe, és hogy meddig tartózkodhatnak odabent, mivel az illegális laboratóriumokat sokszor különféle csapdákkal védik, így a hatóságok mérgező vegyületekkel találják szemben magukat, és elég néhány perc, hogy súlyos, vagy akár végzetes sérülést szerezzenek. A végzetes sérülés még a szabadtérben is megtörténhet cigarettázás közben, kesztyűt viselve is, amelyet követően csupán 5 perc áll rendelkezésre a naloxon beadására. Nemcsak arra kell figyelnie a hatóságnak, hogy a rájuk leselkedő csapdákat időben észrevegyék, hanem arra is, hogy mindig megtisztítsák az utat, amin haladnak, mivel soha nem lehet tudni, hogy mikor lesz szükség azonnali menekülésre. Az ilyen helyszíneknél a levegőben előforduló mérgező gázok miatt gázálarcban kell teljesíteni a behatolást.
A gyakorlati feladat egyik része is ehhez kapcsolódott, mivel a kockázatértékelést követően a hallgatóknak meg kellett határozniuk, hogyan közelítsék meg az „illegális droglaboratóriumot”, amelyben tabletta és metamfetamin előállító gépet is megtekinthettek, valamint növényi és szintetikus drogok után kellett kutatniuk a helyszínen. Mindeközben a bent töltött időre is figyelniük kellett, a csapatot pedig egy kijelölt „vezető” irányította.
A hallgatók az angol szaknyelvi órák kábítószerrel kapcsolatos ismereteit nemcsak hasznosíthatták, de gazdagíthatták is a két kiváló előadó szaktudásával és izgalmas gyakorlattal vegyítve.
Szöveg: Ürmösné Simon Gabriella, Deák József
Fotó: NOK