A 2025-ös nyári szabadság az RTK néhány hallgatója és oktatója számára a Kar életében eddig még nem tapasztalt tanulási-fejlődési lehetőséget hozott.
Az NKE aktív partnerkapcsolatot ápol a University of Nicosia egyetemével, ahol a Idegennyelvi és Szaknyelvi Lektorátus munkatársai már több alkalommal jártak az Erasmus+ mobilitás program keretében oktatóként. Ezúttal a ciprusi főváros egyeteme az Erasmus csereprogramok palettáján, egyhetes, online és jelenléti formában zajló, úgynevezett Blended Intensive Programme (BIP) képzést hirdetett meg. A vegyes módszerrel dolgozó program érdekessége, hogy a részvétel lehetősége egyszerre nyitott a hallgatók és oktatók számára a partnerintézmények aktív bevonásával.
Az egyetem Department of Management, School of Business tanszéke volt a házigazdája az eseménynek, amelyet Harry Kogetsidis egyetemi docens szervezett ’Intercultural Management’ témában. A jelenléti tréning július 14–18-ig zajlott, két korábbi online meetinget követően. Ezeken a programban résztvevő hallgatók és oktatók jelentkeztek be. A program felkért előadói röviden ismertették a jelenléti hét előadásait és a hallgatókra váró projektfeladat jellegét.
A hétfőtől péntekig tartó képzés egyszersmind a kultúrák eszmecseréjét is jelentette, hiszen Németországból, Izraelből, Indiából, Horvátországból, Iránból, Kenyából, Bulgáriából és Magyarországról érkeztek hallgatók, előadók. Maria Economidou-Kogetsidis, Epaminondas Epaminonda Ciprusról, Farsaneh Soleimani Zoghi és Lilia Schuerks Németországból tartott előadásokat szocio-lingvisztikai, interkulturális menedzsment és kulturális identitás témaköreiben, csoportos feladatokkal is színesítve angol nyelvű előadásaikat. Délutánonként a hallgatói csapatok dolgoztak a projektfeladataikon, amelyet a képzés utolsó napján, pénteken mutattak be egy-egy félórás előadás keretében. A szervezők gondoskodtak arról, hogy a programban résztvevők mélyebben megismerjék Nicosia kulturális-történelmi érdekességeit. Egy tapasztalt túravezető kalauzolta a közös esti városi sétájukat. A házigazdák szíves vendéglátását a tréningindító és búcsúvacsora is fémjelezte.
A nicosiai utazás a nemzetközi ügyekkel foglalkozó kollégák odaadó, gyors és hatékony munkáját dicséri. A partnerintézménykénti részvételre való felkérés a tavaszi szemeszter végén érkezett. A hallgatók motiválására az RTK Nemzetközi és Tudományos Dékánhelyettesi Iroda, Máté Veronika, a Dékáni Hivatal valamint Az NKE Nemzetközi Irodájának munkatársai megfeszítve dolgoztak azon, hogy a hallgatói pályázatot minél hamarabb kiírhassa az NKE rektora. Pályázatot elnyert hallgatóink – Bordács Martina, Buri Dominik, Fucsek Dávid, Gondos Viktória, Kiss Gellért, Reszegi Dóra, Siménfalvi Dániel, Slekta Réka, Süli Balázs, Szitnyik Hanna – a Kart méltón képviselve aktív és hiánytalan jelenlét mellett, példás együttműködéssel oldották meg a rájuk bízott projektfeladatot. Oktatóként Kovács Éva nyelvtanár vett részt a programban. Az Idegennyelvi és Szaknyelvi Lektorátus szintén pályázatot nyert a BIP megrendezésére, így a Nicosiában gyűjtött tapasztalatokat, jó gyakorlatokat beépíthetjük a saját készülő programunkba.
Szöveg: Kovács Éva, Deák József
Fotó: Kovács Éva, BIP