November 19–22. között nemzetközi oktatói szemináriumot rendeztek Ausztriában, a Mauthausen Emlékhely szervezésében, amelyen az NKE RTK-t Lippai Zsolt r. alezredes, képviselte.
A többnapos program célja az volt, hogy az oktatók autentikus helyszíneken, közvetlen tapasztalatok útján mélyíthessék el ismereteiket a holokauszt történetéről és annak pedagógiai feldolgozási lehetőségeiről.
A szeminárium központi helyszíne Mauthausen volt, az egykori náci koncentrációs táborrendszer központja, ahol a résztvevők megismerhették a tábor működésének történetét, az ott raboskodók sorsát, valamint a jelenlegi emlékhely oktatási koncepcióját. A program részeként külön figyelmet kapott a Gusen altábor is – a rendszer, talán egyik legkegyetlenebb helyszíne –, ahol a látogatók a megmaradt objektumokon és emlékhelyeken keresztül kaphattak képet a kényszermunka mindennapjairól és az ott elhunytak emlékezetének ápolásáról.
Lippai Zsolt aktív résztvevőként kapcsolódott be a műhelymunkákba, a kiállítások szakmai feldolgozásába, valamint a magyar vonatkozású emlékhelyek – köztük a magyar emlékmű, a sátortábor és a láger – bejárásába is. A tapasztalatok hozzájárulnak ahhoz, hogy a holokauszt oktatása a karon még korszerűbb, érzékenyítőbb és történelmileg hitelesebb módon valósulhasson meg.
A program a jeruzsálemi Yad Vashem központ meghívására, szakértőinek szervezésében és közreműködésével zajlott; a résztvevők pedig tanúsítványt kaptak a szeminárium sikeres teljesítéséről.
Szöveg: Lippai Zsolt, Deák József
Foto: Lippai Zsolt