NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Összrendészeti szolgálati kutyás évzáró az RTK-n

A jubileumi 5. alkalmát tartották az „Összrendészeti szolgálati kutyás évzáró foglalkozás”-nak Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy, a Belügyminisztérium oktatási főszemlélője vezetésével.
 
Az eseményen részt vett és köszöntő beszédet mondott Ovádi Péter kormánybiztos és Vetter Szilvia az IM Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumának elnöke, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának vezetője, valamint Nyitrai Endre r. őrnagy a Kriminalisztikai Tanszék tanszékvezetője is. Ugyanis munkatársával, Frigyer László r. alezredessel – „A szolgálati kutya alkalmazása” szabadon választható tantárgy tantárgyfelelősével – kialakított szakmai együttműködés keretében közös célul tűzték ki a tárgyat felvevő népes létszámú hallgató állatvédelmi érzékenyítését is. Hiszen a szolgálati állatokkal rendelkező szerveknek élen kell járnia az állatvédelem területén is: az állattartás területén megvalósított példamutatással, és a részvételükkel lefolytatott eljárásokan történő jogszerű és szakszerű – a humánus és állatbarát – helytállással.

Az esemény a szabadon választható tantárgy utolsó összevonásán zajlott, hogy a rendvédelmi szervek szolgálati kutyás szakterületének képviselői – a hallgatók és a megjelent társszervek előtt – tarthassanak tájékoztatást az idei szolgálati kutyás eredményeikről és a 2026. évi terveikről.

Az eseményen a kormánybiztos, a kuratóriumi elnök és Frigyer alezredes elismerő oklevelet adott át Hajdú Tamás r. főtörzszászlós és Zlatics Szonja r. tisztjelölt hallgatóknak a témában elkészített TDK dolgozatuk elismeréseként, továbbá köszönőleveleket adtak át az egyetemi szolgálati kutyás oktatást támogató szervek és vezetőik részére. 

Az oktatást támogató szervek és vezetőik: Morva László r. alezredes, a ROKK Kutyavezető-képző és Állatfelügyelti Főosztály vezetője, Molnár Tamás bv. alezredes, a BVOP Biztonsági Szolgálat Központi Támogató Főosztály vezetője, továbbá Engelsdörfer Dávid bv. őrnagy szakirányító, Kreitz Zsuzsanna r. alezredes, a KR Nemzeti nyomozó Iroda Bűnügyi technikai Főosztályának vezetője, valamint Suszter Ferenc r. alezredes, Schindl Róbert r. alezredes a KR Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetési Főosztály III. Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály osztályvezető-helyettese. Illetve Baumann Szilárd r. alezredes alosztályvezető, Hortobágyi Ferenc pénzügyőr alezredes NAV Bevetési Igazgatóság Kutyakiképzési Osztály vezetője, Leczki Sarolta tű. főtörzszászlós, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Menőkutyás Szolgálat vezetője, Molnár Zoltán, az OPSZ állatvédelmi szakállatorvosa az OPSZ Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi Tagozat vezetője, akit távollétében Márton Kinga állatvédelmi szakállatorvos a Polgárőrség állatvédelmi Szakértői testületének szakállatorvos vezetője és Frigyer alezredes a Tagozat állatvédelmi vezetője képviselt.

A rendezvény szakmai színvonalát Deim Zoltán igazságügyi állatorvosszakértő szolgálati állatokkal kapcsolatos előadása, és Horváth Orsolya, a PTE ÁJK óraadójának a szolgálati állatok általános társadalmi megítéléséről szóló előadása, valamint Bagdi Zoltán bv. főtörzszászlós, a BVOP kutyakiképzőjének szolgálati kutyás bemutatója és Szabó Viktória gazdicoach, polgárőr látványos szolgálati kutyás érzékenyítő bemutatója emelte.

Frigyer László alezredes összességében megállapította, hogy a szakosztály által támogatott oktatás ismét egy kiemelkedő szolgálati kutyás évet zárt. Ezidáig 619 fő vette fel a szabadon választható szolgálati kutyás kurzust. Újabb eredmény, hogy a tavaszi félévtől kötelező kriminalisztikai záróvizsga tétel lesz a bűnügyi szolgálati kutya alkalmazása, amelyhez háttérismereteket a szabadon választható tárgyon kívül a Krimináltechnika tantárgy és – Tirts Tibor r. alezredes, a szakosztály rendészeti kapcsolatokért felelős vezetője támogatásával – a Krimináltaktika tantárgy keretein belül kapnak a hallgatók. 

Az egyetemi oktatásnak és a szakosztály tevékenységének is nagyban köszönhetően – a szakterület támogatottsága minden rendvédelmi szervnél folyamatosan emelkedik, valamint a különböző szervezetek szolgálati kutyás együttműködési igénye is fokozatosan növekszik. Ennek központi szerepét az egyetemmel szorosan együttműködve a ROKK és annak Kutyavezető-képző és Állatfelügyelti Főosztálya, valamint az általa koordinált KYNOPOL nemzetközi szervezet jelenti.


Szöveg: Frigyer László, Deák József, Fábián Zita Orsolya

Fotó: Bodó Pál, Kovács Bálint