Az elsőéves közrendvédelmi rendőr szakos hallgatók az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) meghívására szakmai tanulmányi látogatáson vettek részt.
Az alkalom – dr. Kovács Richárd r. őrnagy, szervezésével és kíséretében – „Az elkövető is áldozat?” című szekcióülés keretében valósult meg. Az esemény a Bűncselekmények Áldozatainak Napja alkalmából került megrendezésre, lehetőséget teremtve a hallgatók számára, hogy közvetlenül találkozzanak a hazai kriminológiai kutatások aktuális eredményeivel.
A résztvevők a rendészeti gyakorlat szempontjából kiemelten releváns tudományos kutatásokba nyerhettek betekintést. Ezek között szerepelt „A közfeladatot ellátó személyek elleni erőszak a gyermekotthonokban és az iskolákban” című kutatási beszámoló, amely az intézményes nevelésben dolgozó szakembereket érintő erőszakos cselekmények hátterét, gyakoriságát elemezte. Emellett a hallgatók megismerhették a „Kommunikáció sérülékeny kiskorúakkal” című előadást is, amely a speciális szükségletű és fokozottan kiszolgáltatott gyermekekkel történő kommunikáció interdiszciplináris kérdéseit járta körül, különös tekintettel a bűnügyi eljárásokban alkalmazható módszerekre. A rendezvény nem csupán elméleti tudást nyújtott, hanem az elhangzott előadások rávilágítottak a kriminológiai kutatások gyakorlati alkalmazhatóságára, valamint arra, hogy a bűnmegelőzés, a nyomozati munka és az áldozatvédelem hatékonysága szoros összefüggésben áll a tudományos eredmények integrálásával.
A Rendészettudományi Kar oktatói kiemelten fontosnak tartják, hogy a hallgatók a szakirányok elméleti‑gyakorlati képzése mellett aktív részesei legyenek a tudományos életnek. A kutatási eredményekkel való találkozás, a szakmai diskurzusba való bekapcsolódás és a rendészeti tudományok aktuális kérdéseinek megismerése alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy a hallgatók tanulmányaikat, valamint későbbi hivatásos munkájukat magasabb szakmai színvonalon végezhessék.
Szöveg és fotó: dr. Kovács Richárd