Harmadik szakaszába lépett a Határrendészeti Innovációs Program (HIP) okmányolvasó eszközökre fókuszáló tesztelése, melynek célja, hogy az egyetemi hallgatók is részt vegyenek az eszközök szakmai szempontú vizsgálatában.
A Határrendészeti Innovációs Program (HIP) okmányolvasó eszközökre fókuszáló tesztelésének Beregsurány Határrendészeti Kirendeltségen végzett második szakasza 2026. március elején lezárult. A harmadik szakaszban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Határrendészeti Tanszék hallgatói is bevonásra kerülnek az okmányolvasó eszközök vizsgálatába. A hallgatók egyénileg tesztelték valamennyi eszközt, amely során megoszthatták felhasználói élményeiket és részletes visszajelzést adtak azok működéséről.
A vizsgálatok és tesztek akadémiai közegben történő megvalósításával a határrendész hallgatók első kézből, közvetlenül láthatták a jelenleg elérhető legmodernebb okmányolvasó eszközök működését, illetve gyakorlati tapasztalatokat szerezhettek a tesztelés menetéről. A HIP emellett hasznos tapasztalatokhoz és eredményekhez jutott a hallgatói tesztek alapján.
A HIP jövőre vonatkozó célkitűzése, hogy az egyetemi hallgatók bevonásával történjen a legmodernebb határrendészeti technikai eszközök tesztelése, véleményükkel hozzájárulhassanak a határrendészeti innováció megvalósulásához.
A HAVE Plusz-1.3.1-24-2025-00002 azonosítószámú projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósult meg.
Szerző: Praszna Dorina
Fotó: Prosniák Boglárka, Praszna Dorina