A 2026-os tavaszi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia (ITDK) ismét lehetőséget biztosított a Kar hallgatóinak, hogy a tananyagon túlmutató, önálló kutatási eredményeiket a szakmai zsűri elé tárják.
A Szent György Szakkollégium kiemelt figyelmet fordít a hallgatók tudományos fejlődésének támogatására, évről évre ösztönözve tagjait a konferencián való aktív részvételre. Az idei eseményen a Szakkollégium két tagja is részt vett, akik saját kutatási területükön végeztek elmélyült tudományos munkát.
A Bűnügyi Tudományok Tagozatban Pártos Enikő rendőr tisztjelölt mutatott be kiemelkedő dolgozatot. Kutatásában a visegrádi országok büntetőeljárási rendszereinek összehasonlító vizsgálatára vállalkozott, különös tekintettel a történeti gyökerekre és az európai jogi hatások tükrében végbement változásokra. Az alapos forráskutatáson és rendszerszintű elemzésen alapuló munkát a bírálóbizottság a tagozat második helyezésével ismerte el, emellett a hallgató A Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesületének különdíjában is részesült. Munkáját Vári Vince rendőr alezredes konzulensként segítette.
Ugyancsak figyelemre méltó eredményt ért el Kovács Réka Szonja, aki egy rendkívül összetett és aktuális kriminológiai kérdéskört választott kutatása tárgyául. Dolgozatában a kábítószer-használat és a mentális zavarok metszéspontjait vizsgálta az erőszakos bűncselekmények tükrében, rávilágítva a két terület közötti bonyolult összefüggésekre. A tagozatában hetedik helyezést elért hallgató felkészülését Erdélyi Ákos konzulens támogatta.
Az elért sikerek elsősorban a hallgatók egyéni szorgalmát és a tudományos pálya iránti elhivatottságát dicsérik, ugyanakkor a háttérben zajló szakmai mentorálás is elengedhetetlen volt a színvonalas szerepléshez. Ezúton is köszönet illeti a konzulenseket a szakmai iránymutatásért, a konferencia szervezőit a lebonyolításért, valamint mindazokat, akik támogatták a hallgatókat kutatómunkájuk során. Gratulálunk a résztvevőknek, hogy a mindennapi tanulmányaik mellett energiát fordítottak a tudományos fejlődésre is - öröm számunkra, hogy mindketten a Szent György Szakkollégium közösségét erősítik.
Szöveg: Szitnyik Hanna
Fotó: Bodó Pál, Pártos Enikő, Kovács Réka Szonja