A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kara (RTK) konferenciát szervezett Kereszttűzben a rendészet (elméleti keretek és kritikai megközelítések) címmel az egyetem Széchenyi Dísztermében, május 27-én. Az előadók történeti, alkotmányjogi és tudományelméleti nézőpontból vizsgálták a rendészet kérdéseit, a római kortól a modern alkotmányosságig. Az eseményen köszöntötték Balla Zoltán professor emeritust is. A konferenciát Janza Frigyes ny. rendőr vezérőrnagy, címzetes egyetemi tanár moderálta.
Kovács Gábor, az RTK dékánja köszöntő beszédében kiemelte: az öt éve indított konferenciasorozat mára a rendészettudomány egyik legnemesebb napjává vált, és egyre fontosabb szakmai fórummá nőtte ki magát. Mint fogalmazott, a rendészet vizsgálata ma már jóval túlmutat a hagyományos jogi-dogmatikai elemzésen, mert a terület egyre összetettebb és sokrétűbb elemzést igényel. Kovács Gábor rámutatott arra is, hogy a rendészet elmúlt évtizedeinek tudományos eredményei új kérdéseket vetnek fel, amelyekre a konferencia előadói különböző nézőpontokból keresik a választ. „Gyakorlat vagy tudomány, tény vagy fikció a rendészettudomány? – tette fel a kérdést a dékán. Hangsúlyozta, hogy szeretnének új perspektívákat nyitni a rendészettudomány számára, valamint ösztönözni a jelen problémáira adott tudományos reflexiókat és a jövőbeli kutatási irányok kijelölését.
Balla Zoltán professor emeritus, az NKE RTK Igazgatásrendészeti és Nemzetközi Rendészeti Tanszék oktatója a rendészettudomány önállóságának kérdését, fogalmi bizonytalanságait és tudományos legitimációját elemezte. Felvetése szerint a rendészet nem egyenlő a rendőrséggel, hiszen a modern rendészet jóval szélesebb társadalmi és közigazgatási rendszert fog át. A professzor hangsúlyozta, hogy a rendészet alapvető tárgya a társadalmi biztonság és a közbiztonság. Véleménye szerint a biztonság kérdésköre és a veszélyelhárítás együtt adják azt a közösségvédelmi rendszert, amelyre a modern rendészet épül. Úgy fogalmazott: „A biztonság kérdésköre, a veszélyelhárítás adja a jó közösségvédelmet”. Szerinte a rendészettudomány ma még folyamatosan alakuló terület, amelynek számos alapfogalma vitatott vagy nem kellően tisztázott, ugyanakkor a kutatások és az intézményes fejlődés alapján egyre inkább önálló tudományterületként jelenik meg.
Kerezsi Klára, az MTA doktora, professor emerita előadásában felidézte az NKE doktori iskolájának indulását, és hangsúlyozta, hogy a tudományterület fejlődését elsősorban a kutatói közösség képes előmozdítani. Kerezsi Klára szerint a rendészet társadalomtudományi vizsgálata nem korlátozódhat pusztán a hatékonyság mérésére. A kritikai rendészettudományi megközelítésekre utalva arról beszélt, hogy a rendőrség szerepe nem érthető meg pusztán jogi vagy szervezeti oldalról, vizsgálni kell azt is, hogyan használja az állam a rendőri hatalmat. A professzor kitért a modern rendészet előtt álló globális kihívásokra is. Beszélt a rendőrség militarizálódásáról, a megfigyelési technológiák terjedéséről, valamint a magánbiztonsági szereplők erősödéséről.
Pókecz Kovács Attila, az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) egyetemi tanárának előadása Nicolas Delamare: Traité de la police című művének jelentőségéről szólt a rendészeti igazgatás tudományának kialakulásában. Az okatót megfogalmazása szerint a francia mű jelentette az összekötő kapcsot az antik római és a modern napóleoni rendészet között. A szakértő Delamare főművét a korszak egyik legnagyobb jogi teljesítményének nevezte: a többkötetes mű nem pusztán jogszabálygyűjtemény volt, hanem tudományos rendszerezési kísérlet is. Delamare célja az volt, hogy a szétszórt szokásjogi, bírói és közigazgatási normákat logikus szerkezetbe rendezze, és elméleti alapokat adjon a rendészetnek. Szerinte Delamare már modern értelemben vett fogalomalkotásra törekedett, és a rendészetet a közjog részének tekintette. „Amit ma közigazgatásnak nevezünk, azt rendészetnek nevezik a 18. században” – vélekedett a professzor. A rendészet körébe tartozott a közellátás, az árszabályozás, a köztisztaság, a fogyasztóvédelem, a piacfelügyelet és a közbiztonság is. A mű központi gondolata szerinte az volt, hogy az állami szabályozás végső célja: „Az embert a legtökéletesebb boldogsághoz vezesse, amit ebben az életben élvezhet.”
Sallai János professor emeritus, az RTK Rendészetelméleti és -történeti Tanszék oktatója előadásában a kiegyezés korának és a 20. század elejének magyar rendészeti gondolkodóit idézte fel. Középpontba állította Rédey Miklós, Laky Imre, Dorning Henrik és Szrubián Dezső munkásságát, hangsúlyozva, hogy a rendőrtudomány létezéséről szóló vita valójában végig kísérte a modern rendészet történetét. Sallai János felidézte, hogy a 19–20. század fordulóján különböző elnevezések éltek egymás mellett: rendőrtudomány, közrendészettudomány, illetve rendészettudomány. Hangsúlyozta, hogy a korszak vezető rendészeti gondolkodói szerint a rendőri munka a gyakorlati mesterség mellett magas szintű szakmai és tudományos felkészültséget is igényelt.
Szigeti Péter az MTA doktora, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa felszólalásában az államérdek, a rendészet és az alkotmányos jogállam viszonyát elemezte, történeti és jogelméleti nézőpontból. Feltette a kérdést, hogy vajon az államérdek összeegyeztethető-e az alkotmányos korlátozottsággal, vagy szükségképpen szembekerül az alapjogokkal. A professzor szerint a probléma gyökere már a reneszánsz kori olasz városállamokban megjelent. Niccolò Machiavelli kapcsán hangsúlyozta: „Machiavelli az állam külső és belső védelmi funkciójának ellátásával kötötte össze az állami önfenntartás és növekedés követelményét.” Hangsúlyozta, hogy Machiavelli ugyan nem használta explicit módon az államrezon fogalmát, de a modern államelmélet egyik alapját rakta le azzal, hogy az uralkodó feladatává az állam fennmaradását és stabilitását tette. A professzor hangsúlyozta, hogy a modern alkotmányos demokráciákban a népszuverenitás és az alkotmányosság egyszerre felhatalmaz és kötelez. Szerinte a rendészet működését ezért nem pusztán célszerűségi, hanem jogállami szempontoknak is korlátozniuk kell. Hozzátette, az államrezon a jogi-technikai probléma mellett felvet morális és politikafilozófiai dilemmákat is a modern államban.
„Miben különbözik egymástól a rendészet és a közigazgatás?” – vetette fel a kérdést Patyi András egyetemi tanár, az NKE ÁNTK A Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola vezetőjének előadása a rendészet és a közigazgatás kapcsolatáról. Az előadó szerint a válasz korántsem egyszerű, mert a fogalmak nagyon sokat változtak az elmúlt száz évben, ráadásul a rendészet egyszerre kötődik az állami hatalomhoz és az alapjogvédelemhez. Patyi András felidézte, hogy a régi magyar közigazgatási jogtudományban más jelentése volt az „intézkedés” fogalmának. Külön kitért a tudomány és tudás különbségére is. Szavai szerint nem minden tudás tudomány, ugyanakkor minden tudomány tudásból rendszerezett módon épül föl. Ennek alapján a rendészeti gyakorlatban használt ismeretek nem automatikusan alkotnak önálló rendészettudományt. Rámutatott arra, hogy a rendőri intézkedések jelentős része azonnali, ezért utólag nehéz őket jogilag kontrollálni. Szerinte vannak olyan rendészeti intézkedések, melyek fogalmilag nem vizsgálhatók föl azonnal, csak utólag, amikor már megtörtént az esemény. Meglátása szerint a rendészettudomány és a közigazgatás-tudomány között nincs teljes szakadék.
Szikinger István ügyvéd előadásában a rendőrállam és a jogállam történeti különbségeiből indult ki, majd azt vizsgálta, miként ütközik a rendészeti hatalom az alapjogokkal. A professzor szerint a modern alkotmányos rend egyik legnagyobb kérdése az, hogy a rendészet miként fér össze az emberi jogok elsődlegességével. Kitért az adatkezelése és a titkos megfigyelések problémájára is. Az ügyvéd szerint a kérdés nem az, hogy szükség van-e rendészetre, hanem az, hogy milyen alkotmányos korlátok között működik.
Kis Norbert tanszékvezető egyetemi tanár a rendészettudomány helyzetét, legitimációját és jövőjét vizsgálta tudományszociológiai nézőpontból. Az előadó hangsúlyozta: a tudományterületek között státuszharc zajlik, amelyben a rendészettudomány is részt vesz. Úgy vélte, a diszciplínák pozícióját alapvetően a mögöttük álló tudásközösségek, intézmények, folyóiratok, konferenciák és szakmai hálózatok határozzák meg. „A tudományos rendszer autonómiáért, tekintélyért, elismerésért és legitimációért küzd” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ez a verseny ma már nemcsak szimbolikus, hanem anyagi és hatalmi dimenziókkal is rendelkezik. A felszólaló szerint az algoritmusok és a mesterséges intelligencia alapjaiban alakítják át a tudományos mezőt. A professzor szerint a mesterséges intelligencia új hivatkozási és kommunikációs struktúrákat hoz létre, amelyekhez a tudományterületeknek alkalmazkodniuk kell. Ebben különösen fontosnak nevezte az interdiszciplinaritást és az AI-vezérelt kommunikációs ökoszisztémák megértését. Felidézte, hogy 2010 után létrejött az RTK és doktori iskola fontos intézményesítési lépések voltak. Szerinte ezek a folyamatok jól illeszkednek a tudományszociológiai megközelítéshez, amely szerint a diszciplínák pozícióját alapvetően a mögöttük álló szervezeti és intézményi struktúrák alakítják.
Finszter Géza ny. rendőr ezredes, egyetemi tanár, professzor emeritus a rendszerváltozás időszakának tapasztalatain keresztül arról beszélt, hogy a rendészet és az állami működés elméleti kérdés és gyakorlati cselekvés is, ahol a tudományos gondolkodásnak mégis meghatározó szerepe van. Felidézte, hogy 1990-ben a Belügyminisztérium célja egy jogállami rendőrség és rendészeti rendszer felépítése volt, amelyhez három fő feladatot jelöltek ki: a rendőrségi törvény megalkotását, a demokratikus rendészeti szervezet kialakítását és egy hosszú távú közbiztonsági stratégia kidolgozását. Hozzátette, hogy a rendszerváltás idején megfogalmazott nagyszabású reformtervek jelentős része nem valósult meg teljesen, mert a gyakorlat sokszor felülírta az elméleti elképzeléseket. Szerinte azonban a kudarcok ellenére is fontos tanulság, hogy a rendészeti reformok csak akkor lehetnek tartósak, ha egyszerre épülnek szakmai tudásra, demokratikus kontrollra és hosszú távú stratégiai gondolkodásra.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Szilágyi Dénes