Ünnepélyes keretek között köszöntötték azt a harminchat végzős pénzügyőr tisztjelöltet, köztük tíz leendő főhadnagyot, akik július 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi, vámszakmai és rendészeti szakterületét erősítik.
Bakai Kristóf Péter pénzügyőr vezérőrnagy, a NAV vámszakmai és nemzetközi elnökhelyettese ünnepi beszédében Napóleon Bonapartét idézte: „minden katona a tarisznyájában hordja a marsallbotot.” De hogy kiből is lesz valójában marsall, az nem a képességekben vagy a lehetőségekben keresendő elsősorban, hanem – mint fogalmazott – „sokszor inkább abban, hogy az ember képes-e megőrizni önmagát az úton. Képes-e ellenállni azoknak a kísértéseknek, amelyek lassan, észrevétlenül térítik el vállalt hivatásának értékeitől.”
Kemény Gábor fejlesztési rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy a törvényesség, a rend és a közösség szolgálata a NAV működésének alapértékei; a most szolgálatba lépő tisztek ennek szellemében kezdik meg pályafutásukat az adó- és vámhatóságnál.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kovács Gábor rendőr vezérőrnagy, a Rendészettudományi Kar dékánja, Domokos Ferenc pénzügyőr dandártábornok, a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettesi jogkörben eljáró bűnügyi főigazgatója, valamint a NAV és az NKE számos vezetője.
Az ünnepséget követően Varga Sándor pénzügyőr ezredes, a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Stratégiai Főosztályának vezetője mondott pohárköszöntőt. Beszédét az ókori mitológiai történet köré szőtte, mely szerint a merkúrbot a békét és a védelmet jelentette. Hermész a legenda szerint egy alkalommal szétválasztott vele két harcoló kígyót, amelyek a botra tekeredve békét kötöttek egymással. Nem véletlen, hogy a merkúrbot a pénzügyőr hivatás jelképévé vált, hiszen napjaink feladata is kettős: a legális gazdaság segítése, egyúttal a törvényt nem tisztelő szereplők kiszűrése.
Szöveg: Suba László
Fotó: Hardi Olivér Milán (NAV)