A 2026. június 26-i nap a Rendészettudományi Kar életében a lezáruló tanulmányok és a hivatásos szolgálat közötti szimbolikus hídként szolgált, hiszen ekkor került sor a tisztavatási ünnepség központi főpróbájára.
A pénteki eseménysorozat a tisztavatás részleteinek pontos összehangolását célozta, amelyen az ország legmagasabb rendészeti és állami vezetői is képviseltették magukat. A precízen megtervezett protokolláris mozzanatok célja az volt, hogy a másnapi, június 27-i ünnepélyes fogadalomtétel és tiszti kinevezés minden tekintetben méltó keretek között mehessen végbe.
A főpróbát követően a hagyományok ápolása került előtérbe: a végzős hallgatók az Orczy parkban található „A közrendért, a haza biztonságáért életüket vesztett hősök emlékére” állított emlékmű megkoszorúzásával tisztelegtek, majd díszszalagot helyeztek el a Rendészettudományi Kar emlékfáján, megörökítve ezzel az évfolyam összetartozását. A napot dr. Kovács Gábor rendőr vezérőrnagy, az NKE RTK dékánja által adott díszebéd zárta. Dékán úr beszédében köszönetét fejezte ki az oktatóknak és a vezetőknek, miközben útravalóul sikeres és hivatástudattal teli pályafutást kívánt a tisztjelölteknek.
Ez a nap méltó lezárása volt az azt megelőző eseménydús hétnek: június 16-án a Vám- és Pénzügyőri Tanszék tanulmányi díj átadóján Farkas Flávió vehette át a Lónyay Menyhért-díjat, majd június 17-től a tisztjelöltek megkezdték az intenzív felkészülést. Június 18-án a Ludovika falai között díszszögek beverésével hagytak örök nyomot a hallgatók, június 22-én a katasztrófavédelem, 23-án pedig az Országos Rendőrfőkapitányság, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal köszöntötte a jövő tisztjeit. Június 24-én pedig sor került az oklevélátadó ünnepségre, amelyen 188 hallgató vette át diplomáját, közülük 15 fő Rendészeti Igazgatási Biztonsági szakirányos hallgatóként tanulmányai befejeztével biztonsági szakemberként folytatja, míg 173 fő a június 27-i tisztavatáson vesz részt.
Szöveg: Marosi Endre püőr. őrnagy
Fotó: Bodó Pál