NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Tanévkezdés, összoktatói értekezlet, oktatói módszartani foglalkozások

A 2026/27-es tanév eredményes megkezdése érdekében hagyományos tanszékvezetői értekezletre, összmunkatársi értekezletre, és oktató módszertani foglalkozásokra került sor a 2026. augusztus 24. napjával kezdődő héten.

A hétfői tanszékvezetői értekezletre a Középdunántúli Országos BV Intézetben, Baracskán került sor, ahol Oláh Gábor bv. alezredes, parancsnokhelyettes fogadta a látogatókat, és tájékoztatót tartott az intézet szervezeti felépítéséről, működéséről, a legfontosabb feladatokról, majd a tanszékvezetők vezetett intézménylátogatáson vettek részt.

2026. augusztus 25-én háromnapos rendezvénysorozat indult, melynek célja egyfelől a tanévkezdés feladatainak átgondolása, az oktatás színvonalának további emelését célzó pedagógiai módszerek megismerése, másrészt a rendvédelmi szervek új vezetőinek bemutatkozó tájékoztatása, az aktuális feladatok megismerése volt.  

A rendezvényt Dr. Kovács Gábor r. vezérőrnagy dékán nyitotta meg, és köszöntötte a megjelent oktatókat és munkatársakat. Előadásában az elmúlt tanév főbb eseményeinek bemutatását követően az előttünk álló tanév feladatait ismertette. Ezt követően Dr. Balla József r. ezredes általános és fejlesztési dékánhelyettes, Dr. Major Róbert oktatási dékánhelyettes, Dr. Csaba Zágon tudományos és nemzetközi osztályvezető és dr. Fekete Csaba r. dandártábornok, intézetvezető urak tartottak előadást, a szakterületüket érintő főbb feladatokról.

Másnap Dr. Deli Gergely rektor és Dr. Tóth Gábor, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára köszöntötte a kar oktatóit, és részletes tájékoztatást adtak az egyetem várható jövőjéről, és a BM előtt álló kihívásokról.

Az oktatói módszertani felkészítésen Pethe-Simai Anett tanulmányi osztályvezető asszony a TVSZ legfőbb változásairól tartott informatív előadást, majd Dr. Bezerédi Imre r. alezredes a Rendészeti Kiképzési és Nevelési Intézet Rendvédelmi Tagozat tagozatparancsnok-helyettese tájékoztatta a megjelenteket a tagozat szolgálati szabályzatának főbb rendelkezéseiről. Dr. Nyitrai Endre r. alezredes a Krimináltechnikai Tanszék vezetője a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság kérdésköreit érintve tartott prezentációt, melyet a Dr. Pásztor Enikő a NITK fejlesztési dékánhelyettesének pedagógiai előadása követett.

A programsorozat harmadik napján az ORFK vezetése nevében dr. Horváth Ádám r. dandártábornok személyügyi országos rendőr-főkapitány helyettes, Dr. Bakai Kristóf püőr. vezérőrnagy a NAV vámszakmai és nemzetközi elnökhelyettese, Dr. Varga Ferenc tű. dandártábornok az OKF főigazgatója, valamint Dr. Schmehl János bv. vezérőrnagy a BV országos parancsnoka adtak tájékoztatást az érintett hallgatóknak és oktatóknak az adott szerv aktuális helyzetéről, és az előttük álló feladatokról.

A vezetői tájékoztatók mellett a rendezvénysorozat harmadik napján a kar munkatársainak pódiumbeszélgetését figyelhették az oktatók. Egyrészt a kritikai gondolkodás fejlesztésének témakörét járták körül, másrészt a hallgatói motiváció volt terítéken. Külön köszönet illeti a pódiumbeszélgetésben részt vett oktatókat: Dr. Pallagi Anikó, Dr. Vári Vince, Dr. Palló József, dr. Gál Erika, dr. Szilvásy György Péter, Dr. Molnár Katalin, és Dr. Hlavacska Gergely.

A rendezvényt Dr. Major Róbert r. ezredes oktatási dékánhelyettes zárta, aki kihangsúlyozta, hogy rendkívül hasznos és informatív volt a rendezvény.

 

Szöveg: Dr. Major Róbert r. ezredes

Fotó: Bodó Pál