Szeptember 13-a és 20-a között az Európai Unió Bizottsága a tagállami szakértőkkel közösen részletesen ellenőrizte Franciaország külső határainak őrizetére, a határforgalom-ellenőrzésére és az illegális migráció kezelésére vonatkozó határigazgatási feladatok végrehajtását.
A tagállam szakértők közé felkérték a Rendészettudományi Kar, Határrendészeti Tanszék mesteroktatóját, tekintettel arra, hogy a korábbi ellenőrzésen is részt vett.
Az ellenőrzés kiterjedt Európa egyik legnagyobb határforgalmát lebonyolító repülőterére a Rossy Charles De Gaulle Nemzetközi Repülőtérre, a La Manche Csatorna határőrizetére, valamint több kikötő és határátkelőhely (Calai – Dover, Cheriton – Coquelle, Marseille) ellenőrzésére.
Az elmúlt időszakban több tanulmány is foglalkozott a Csatornán kialakult helyzettel, ami különös lehetőséget adott arra, hogy a francia hatóságok tevékenységét megfigyeljük. Évente mintegy 50-60 ezer migráns kel át a csatornán annak reményében, hogy Angliába jusson. Az ellenőrök számára nehéz a jogi megítélése e szituációnak, ugyanis a francia hatóságok úgy kezelik, hogy ez nem jogsértés. A francia hatóságok a szárazföldön igyekeznek megelőzni a tengerbe jutást és az ott rendszeresen megjelenő kishajókra (taxi-boats/small-boats) történő felszállást. Az elmúlt időszakban volt olyan eset, hogy egy ilyen hajón 230 fő volt egyszerre. Azokat, akik elérik az angol partokat az angol hatóságok egy egyezmény alapján rendszeresen visszaadják Franciaország részére, akiket megakadályoznak azokkal szemben különböző eljárásokat kezdeményeznek, amennyiben nem tartózkodnak Franciaország területén jogszerűen.
A Rossy Charles De Gaulle Nemzetközi Repülőtér évente mintegy 80 millió utast léptet át, ennek körülbelül fele az, aki a határt is átlépi és határellenőrzés alá tartozik. Franciaország technikailag felkészült az új határregisztrációs rendszerek alkalmazására, így számos automata rendszerrel rendelkeznek az utasforgalom ellenőrzésének lebonyolítására és az ellenőrzések végrehajtására, e mellett fokozottan figyelnek a személyek és az okmányok ellenőrzésére (jelentős számú közokirat-hamisítást fednek fel és körözött személyt, valamint okmányt szűrnek ki), ezzel is biztosítva a külső határok ellenőrzését.
Az ilyen típusú ellenőrzések rámutatnak arra, hogy a schengeni tagállamok részéről kiemelt fontosságú az integrált határigazgatásra való felkészülés és annak megvalósítása, hiszen a tagállamok közrendje és közbiztonsága jelentős mértékben függ attól, hogy a külső határokon a határrendészet végrehajtásáért felelős hatóságok milyen minőségben és felkészültséggel hajtják végre ezt a feladatot, végső soron garantálják a biztonságunkat. Franciaország ez alkalommal jól szerepelt, azonban további intézkedéseket kell tegyenek a következő évben sorra kerülő visszatérő ellenőrzésre.
Szöveg és fotó: dr. Pulics János Gyula