NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Az Iraki Belügyminisztérium delegációja látogatott a Rendészettudományi Karra

2026. szeptember 22-én az Európai Unió Iraki Tanácsadó Missziója (EUAM Iraq) szervezésében megvalósuló egyhetes szakmai tanulmányút keretében az Iraki Belügyminisztérium magas rangú delegációja tette tiszteletét az NKE Rendészettudományi Karán.

A Hasan Shawket Hasan Al-Azawe vezérőrnagy, az Iraki Belügyminisztérium Nemzetközi Együttműködési Igazgatóságának igazgató-helyettese által vezetett küldöttséget Prof. Dr. Kovács Gábor r. vezérőrnagy, az RTK dékánja köszöntötte. A delegáció tagjai és az EUAM Irak misszió tagjai ezt követően előadások és egy részletes campus túra keretében ismerkedtek meg a magyar rendészeti felsőoktatás fejlődésével, jelenlegi helyzetével.

Szakmai előadások és képzési struktúra

Oktatási modell és rendészeti kihívások: Dr. Csaba Zágon tudományos és nemzetközi osztályvezető bemutatta az Egyetem és a Kar felépítését, oktatási-kutatási portfólióját, valamint azt a hazai rendészeti képzési modellt, amely lehetővé teszi, hogy a teljes rendészeti közösség, ennek állami és nem állami szereplői számára egyaránt kínálhassunk képzési lehetőségeket.

Kiberbűnözés és digitális kriminalisztika: Dr. Baksa László r. alezredes a kiberbűnözés elleni fellépés oktatási igényeiről és a Kiberlaboratóriumban szerzett gyakorlati tapasztalatokról tartott tájékoztatót. Ennek során kitért azokra a bűnüldözési kihívásokra és speciális képeségekre, amelyeket nemcsak a kíberbűnözés elleni, hanem a teljes bűnügyi ágazat szakértői számára is oktatnak.

Gyakorlatorientált képzési infrastruktúra: Dr. Mészáros Bence r. ezredes az élményközpontú oktatás fontosságát hangsúlyozta. A delegáció megismerte a bűnügyi helyszínelés valósághű épített környezetét (taktikai házat, kriminalisztikai laboratóriumokat és helyszíneket), valamint a VR-szemüvegekkel támogatott virtuális gyakorlatok módszertanát. Ez utóbbi terület különösen intenzíven fejlődő része a rendészeti oktatásnak világszerte.

Határrendészeti hagyományok: A program zárásaként Dr. Németh Gábor r. alezredes biztosított betekintést a magyar határőrizet múltjába és jelenébe, felkeresve a Kar Határőr Emlékszobáját és szakirodalmi gyűjteményét.

Nemzetközi elismerés és jövőbeni együttműködés: A bemutatott témák szorosan illeszkedtek az iraki belügyi szervek prioritásaihoz; a partner delegáció fontos referenciaként tekint a magyar rendészeti felsőoktatási tapasztalatokra. Különösen az elméleti és a gyakorlati oktatási elemek ötvözése ragadta meg a figyelmüket. Számos kérdésben alakult ki a vendégek és vendéglátóik közötti eszmecsere a látogatás során tapasztaltak kapcsán.

Baksa András r. százados, az EUAM Iraq szervezett bűnözés elleni stratégiai főtanácsadója levélben fejezte ki köszönetét a professzionális szervezésért, a kollegiális fogadtatásért és a színvonalas válaszokért, amelyeket hasznosítani tud a misszió és az általuk támogatott iraki rendészeti szakterületek munkatársai. Az iraki delegáció jelezte szándékát az együttműködés és a szakmai kapcsolatok továbbfejlesztésére az NKE Rendészettudományi Karával, amelyre a felek egyaránt kedvező lehetőséget láttak.

 

Szöveg: Dr. Csaba Zágon

Fotó: Bodó Pál