NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Folytatódtak az őszi alaki szemlék a Rendészettudományi Karon

A 44. héten az I–IV. évfolyamos hallgatók alaki szemléivel folytatódott az őszi szemlék sorozata a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán.

Az események célja a hallgatók alaki felkészültségének, fegyelmezettségének, valamint az elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazásának ellenőrzése volt.

A szemléket többhetes felkészülés előzte meg, amelynek eredménye a végrehajtás során is megmutatkozott. A hallgatók összehangoltan, fegyelmezetten és határozottan hajtották végre az előírt alaki feladatokat, bizonyítva az egyéni felkészültség és a közös végrehajtás jelentőségét.

A IV. évfolyamos hallgatók alaki szemléje kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen a végzősök az elmúlt nyolc szemeszter során elsajátított alaki ismereteikről és gyakorlati készségeikről adtak számot. A szemle során az alapvető alaki mozdulatok és kötelékben végrehajtott feladatok mellett már a közelgő ünnepélyes tisztavatás egyes mozzanatai is megjelentek. A végrehajtás így nemcsak a többéves alaki felkészítés eredményességét tükrözte, hanem a tisztavatásra történő felkészülés fontos állomását is jelentette, méltó módon kapcsolva össze az egyetemi tanulmányok lezárását a rendvédelmi tiszti hivatás megkezdésével.

Az I. évfolyamos hallgatók alaki szemléje során jól tükröződtek az alapfelkészítés intenzív szakaszában elsajátított alaki ismeretek és mozdulatok. A hallgatók fegyelmezett, összehangolt és határozott feladat-végrehajtása bizonyította, hogy az alapfelkészítés során megszerzett készségek megfelelő alapot teremtenek a további alaki képzéshez. A szemle egyúttal visszajelzést adott a rendészeti szocializáció kezdeti szakaszának eredményességéről, valamint a fegyelem, a pontosság és az egységes fellépés terén elért fejlődésről.

Az őszi alaki szemlék fontos szerepet töltenek be a rendészeti szocializáció folyamatában, és ismételten megerősítették, hogy a rendészeti hivatásra történő felkészülés elengedhetetlen része a fegyelem, a pontosság, az egységes fellépés és a bajtársi összetartozás kialakítása.

Az I–IV. évfolyamos hallgatók teljesítménye egyaránt tükrözte a következetes felkészítés eredményességét és a hivatás iránti elkötelezettséget. Az alaki szemléken tanúsított fegyelem és határozottság túlmutat a gyakorlótér keretein: olyan alapvető szakmai és emberi értékeket testesít meg, amelyekre a jövő rendvédelmi tisztjeinek mindennapi szolgálata és vezetői helytállása épül.

 

Szöveg: Marosi Endre pénzügyőr őrnagy

Fotó: Bodó Pál

 


Címkék: Őszi alaki szemle