|
Alkotmányvédelmi Hivatal
|
- együttműködés a Nemzetbiztonsági Intézet szervezetében megvalósuló oktatási és kutatási tevékenységek magas színvonalú ellátásában, különös tekintettel a szakterületeken dolgozó szakemberek általános és szakmai kompetenciáinak fejlesztésére, valamint az oktatói, kutatói és doktori képzésben részt vevő személyek bevonására;
- közreműködés közös kutatási projektek, pályázatok, tudományos publikációk, konferenciák és szakmai rendezvények megvalósításában, továbbá kölcsönös tájékoztatás biztosítása a Felek kutatási területeit és tevékenységeit érintő eseményekről;
- együttműködés a nemzetközi képzési kapcsolatok fejlesztésében, a minősített adatok kezelését biztosító oktatási környezet kialakításában, valamint a nemzetbiztonsági képzésekhez kapcsolódó kreditelismerési és továbbtanulási lehetőségek biztosításában.
Együttműködés ideje: 2013.03.27 – 2015.03.27.
|
|
Belügyminisztérium
|
- a Rendészettudományi Karon és a Nemzetbiztonsági Intézetben folyó képzésekhez kapcsolódó támogatások meghatározása;
- a rendvédelmi tisztjelölti jogviszonyhoz és tanulmányi szerződéshez kapcsolódó, nappali munkarendű rendészeti alapképzésben tanuló hallgatók juttatásainak, egészségügyi ellátásának, gyakorlati felkészítésének, biztosításának, valamint szolgálati elhelyezésének és étkeztetésének biztosítása;
- a BM és az irányított szervek állományából a képzéshez kapcsolódó oktatási tevékenységet ellátó hivatásos és rendvédelmi igazgatási alkalmazottak létszámkeretének rögzítése az NKE szervezetében.
Együttműködés ideje: 2024.10.25 – 2025.08.31.
|
|
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
|
- a Katasztrófavédelmi Intézet által folytatott szakok és képzések körének, struktúrájának és tartalmának meghatározása, valamint ezek folyamatos felülvizsgálata és fejlesztése;
- a Katasztrófavédelmi Intézet állományába tartozó személyek jogállásának, foglalkoztatási formáinak és az ezekhez kapcsolódó jogok és kötelezettségek rendszerének rögzítése;
- az oktatási, oktatásszervezési és tudományos tevékenységek ellátásával összefüggő feladatok, felelősségek és együttműködési keretek meghatározása;
- a Katasztrófavédelmi Intézet hallgatóival kapcsolatos jogok, kötelezettségek, juttatások, valamint a képzéshez és gyakorlati felkészítéshez kapcsolódó rendelkezések szabályozása;
- a szolgálatteljesítés rendjére, valamint a különleges jogrendi helyzetekben történő alkalmazásra vonatkozó szabályok és eljárások tisztázása;
- a képzések megvalósításához szükséges anyagi, tárgyi és infrastrukturális feltételek biztosításának rendje és az ezzel kapcsolatos együttműködési kötelezettségek rögzítése.
Együttműködés ideje: 2021.10.05 – határozatlan időtartamra
|
|
Budapesti Rendőr-Főkapitányság
|
- együttműködés a hallgatók külső helyszínen megvalósuló gyakorlati foglalkoztatásának biztosításában, a gyakorlati képzés feltételeinek megteremtésében, valamint a rendészeti technikai eszközök bemutatásában és az alkalmazási foglalkozások technikai eszközökkel történő támogatásában;
- együttműködés az NKE Rendészettudományi Kar nappali tagozatos hallgatóinak területi szakmai gyakorlaton való részvételének biztosításában, valamint a gyakorlati végrehajtást felügyelő szakemberek bevonásában;
- az NKE Rendészettudományi Kar felkérésére, előzetesen egyeztetett témákban, térítésmentes szakmai előadások biztosítása a kiemelkedő gyakorlati és elméleti tudással rendelkező szakemberek bevonásával;
- együttműködés az oktatási és gyakorlati képzési tevékenységek megvalósításában, szakmai foglalkozások, képzések, gyakorlatok és rendezvények támogatásában;
- együttműködés a szakmai kapcsolatrendszer erősítésében, tudományos kutatási és publikációs tevékenységek támogatásában, továbbá a hallgatók szakdolgozataihoz és tudományos munkáihoz szükséges információk biztosításában;
- együttműködés konferenciák, rendezvények és vizsgáztatási folyamatok lebonyolításában, valamint a képzésekhez és szakmai fejlődéshez kapcsolódó nyelvi, doktori és továbbképzési lehetőségek biztosításában.
Együttműködés ideje: 2012.09.20 – határozatlan időtartamra
|
|
Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága
|
- együttműködés a közszolgálati felsőfokú szakemberképzés egységes intézményi kereteinek működtetésében, valamint a fegyveres és rendészeti képzés magas színvonalú, összehangolt megvalósításában, ideértve a megfelelő felkészültségű oktatói és alkalmazotti állomány biztosítását;
- együttműködés a hivatásos állományú személyek vezénylésének megvalósításában a vonatkozó jogszabályok, különösen a Hszt. és annak végrehajtási rendelete alapján;
- a vezénylések kezdeményezését megelőzően előzetes egyeztetés lefolytatása a Felek között a fogadó fél rendelkezésére álló feltételekről, különös tekintettel a pénzügyi fedezetre és a betölthető beosztások meglétére;
- a Fogadó szerv írásbeli tájékoztatása alapján, betölthető beosztás biztosítása esetén a Küldő szerv részéről az érintett hivatásos állományú személy írásbeli tájékoztatása a vezénylés szándékáról, pályázathoz kötött beosztások esetén a sikeres pályázat feltételeként.
Együttműködés ideje: 2013.11.11- határozatlan időtartamra
|
|
Debreceni Egyetem
|
közös kutatócsoportok létrehozása az alábbi kutatási területeken:
- terhelésélettani vizsgálatok korszerű labortechnikai és molekuláris biológiai módszerekkel;
- fizioterápia az egészségmegőrzés szolgálatában;
- táplálkozástudomány szerepe az átlag feletti teljesítmény elérésében;
- mikrobiom vizsgálatok;
- mesterséges intelligencián alapuló adatfeldolgozási, értékelési és gépi tanulási módszerek alkalmazása.
Együttműködés ideje: 2024.07.19 – 2027.06.30.
|
|
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
|
- együttműködés az NKE közszolgálati alap-, mester- és szakirányú továbbképzési programjaiban a közpénzügyi és pénzügyi igazgatási kurzusok fejlesztésében, oktatásában, valamint az oktatási és szakmai háttértevékenységek kölcsönös támogatásában;
- közreműködés az NKE hallgatók szakmai gyakorlati képzésének megszervezésében, a doktori képzésekhez kapcsolódó tudományos kutatások és konzultációk támogatásában, valamint a karriermenedzsmenten keresztül a szakértői utánpótlás biztosításában;
- együttműködés tudományos kutatások, publikációk és rendezvények megvalósításában, szakmai eseményeken való kölcsönös részvétel biztosításában, továbbá a közpénzügyi rendszer és az adótudatosság fejlesztését célzó szakmai feladatok végrehajtásában;
Együttműködés ideje: 2021.06.29 – határozatlan időtartamra
|
|
Neumann János Egyetem
|
- együttműködés az oktatás- és képzésfejlesztés területén közös képzések, tantárgyak, valamint ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő programok kialakításában és megvalósításában;
- közreműködés közösen kidolgozott képzésekhez és tantárgyakhoz kapcsolódó oktatási és képzési anyagok elkészítésében, valamint korszerű oktatási módszerek kidolgozásában és alkalmazásában;
- a közösen kidolgozott képzések és tantárgyak zavartalan megvalósításának biztosítása a szükséges szakértelemmel rendelkező humánerőforrás rendelkezésre bocsátásával;
- együttműködés a tehetséggondozás területén a hallgatói kapcsolatok fejlesztésében, valamint a hallgatók részvételének elősegítésében tehetséggondozó programokban, különösen hallgatói versenyeken, szakkollégiumokban és szakmai programokban;
- együttműködés a kutatás-fejlesztés és innováció területén közös kutatások megvalósításában, a közös eredmények disszeminációjában és publikálásában, különös tekintettel a rendészeti, magánbiztonsági, védelmi és közigazgatási célú alap- és alkalmazott kutatásokra, valamint az ezekhez kapcsolódó technológiai fejlesztésekre;
- közreműködés ipari és informatikai, automatizálási, méréstechnikai, feldolgozástechnológiai, robottechnológiai, drón-, 3D nyomtatási, mesterségesintelligencia-, hadi- és rendészeti, közigazgatási, gazdasági és vidékfejlesztési célú fejlesztések és innovációk megvalósításában;
- kölcsönös szakértői, kutatói, műszaki és laboratóriumi infrastruktúra biztosítása a közösen tervezett kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek megvalósítása érdekében;
- törekvés nemzetközi együttműködések kialakítására, valamint nemzetközi partnerhálózatok közös és kölcsönös fejlesztésére;
Együttműködés ideje: 2025.02.05 – határozatlan időtartamra
|
|
Óbudai Egyetem
|
- közös mérnöki alap- és mesterképzési szakok indításának vizsgálata, a meglévő képzések fejlesztése, valamint a védelmi, honvédségi és rendészeti utánpótlás erősítése;
- együttműködés a hazai és uniós források közös elérésére, technológiai innovációk megvalósítására, valamint közös pályázatok benyújtására és lebonyolítására;
- kutatás-fejlesztés és innováció, oktatási együttműködés, valamint nemzetközi együttműködés;
- kutatás-fejlesztés fókuszában állnak a kettős felhasználású termékek, valamint a rendészeti és magánbiztonsági célú alap- és alkalmazott kutatások;
- kiemelt területek: kommunikációs rendszerek, kiberbiztonság, mesterséges intelligencia, autonóm (légi és földi) járművek, valamint a digitális katona koncepció;
- az együttműködés érinti a vízgazdálkodási és vízi infrastruktúra-fejlesztési innovációkat, valamint a vízpolitikai és vízdiplomáciai K+F tevékenységeket.
Együttműködés ideje: 2023.10.16 – határozatlan időtartamra
|
|
Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság
|
- jogszabályi és normatív változások nyomon követése, valamint ezekhez igazodó szakmai és módszertani javaslatok kidolgozása;
- új ismeretek beépítése a tantervekbe, tantárgyi programokba és tananyagokba;
- közös tudományos tevékenységek és pályázati részvételek megvalósítása az NKE RTK és az OIF Tudományos Tanácsának programjaihoz kapcsolódva;
- képviselet biztosítása egymás rendezvényein és fórumain, valamint a szakmai tevékenységek kölcsönös megismertetése és népszerűsítése;
- tudományos publikációk kölcsönös megjelentetése és bemutatása folyóiratokban, kiadványokban és tudományos rendezvényeken;
- közös kutatások és publikációk megvalósítása kiemelt szakterületeken, különösen a migráció igazgatás, idegenrendészet és rendészet területén, hazai és nemzetközi konferenciákon való megjelenéssel.
Együttműködés ideje: 2024.02.13 – határozatlan időtartamra
|
|
Országos Rendőr-főkapitányság
|
- a rendvédelmi tisztjelölti szolgálati jogviszonyban álló személyek különleges jogrendi helyzetekben, katasztrófák megelőzése, valamint a rendészetért felelős miniszter által elrendelt feladatok végrehajtása érdekében történő kötelékben alkalmazásának biztosítása;
- a rendőrtisztképzés biztosítása érdekében a rendvédelmi tisztjelöltek, valamint a nappali munkarendű, hároméves rendészeti alapképzésben tanuló, kettős jogállású hallgatók felkészítésének és ellátásának megvalósítása;
- a tudományos kutatómunka koordinálása és végzése, valamint az ehhez szükséges feltételek biztosítása;
- a rendvédelmi tisztjelöltekkel és a kettős jogállású hallgatókkal kapcsolatos személyügyi és gazdasági tevékenységek hatékony, szakszerű és jogszabályokban meghatározott határidők szerinti végrehajtása;
- a Belügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közötti, a BM–NKE megállapodásban rögzített támogatásokhoz és együttműködéshez kapcsolódó feladatok ellátása;
- a Rendőrség állományából az NKE-re vezényelt hivatásos állomány tagjaival összefüggő humánigazgatási feladatok hatékony végrehajtása, valamint az állományt érintő kötelezettségek és jogosultságok érvényesítéséhez szükséges információk biztosítása.
Együttműködés ideje: 2024.03.01 – határozatlan időtartamra
|
|
Terrorelhárítási Központ
|
- a terrorelhárítás önálló diszciplínává válásának támogatása a polgári nemzetbiztonsági képzési rendszerben;
- tananyagok és speciális ismeretanyagok kidolgozása a szakterület oktatásához;
- a szakterület oktatási megjelenésének biztosítása a Nemzetbiztonsági Intézetben;
- oktatási, kutatási és publikációs lehetőségek biztosítása oktatók, kutatók és doktori hallgatók számára;
- TEK-állomány képzésben való részvételének lehetővé tétele (nappali és levelező munkarendben, feltételek teljesítése esetén);
- közös tudományos publikációk, konferenciák és pályázati részvételek megvalósítása.
Együttműködés ideje: 2013.10.10 – határozatlan időtartamra
|