NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Erasmus+

Az Erasmus+ Program

Az Erasmus+ program az európai oktatás, képzés, ifjúságpolitika és a sport támogatására létrejött Európai Uniós program. A program 2017-ben ünnepelte 30. évfordulóját, az Európai Unió egyik legsikeresebb programjának tekintik. Az Európai Bizottság különösen nagy figyelmet fordít Erasmus+ programra, aminek átfogó prioritása az oktatás és képzés hozzájárulásának erősítése az Európai Unió következő évtizedre szóló növekedési stratégiája, az Európa 2020 stratégia céljainak eléréséhez. A 2021-2027 közötti időszakra szóló költségvetésében az Európai Bizottság továbbra is kiemelt figyelmet szentel az Erasmus+ program fejlesztésének. A programra fordított összeg a tervek szerint megduplázódik és új akciótervek is indulnak, hogy a 2017-es Gothenburg Social Summit keretében kitűzött célokat elérjék.

Hallgatói mobilitás

Az Erasmus+ program a felsőoktatási hallgatóinknak nyújt tanulmányi célú mobilitást és szakmai gyakorlati lehetőséget a partnerországokba. Tanulmányi mobilitás keretében 32 európai országba, illetve több Európán kívüli partnerországba lehet pályázni. A mobilitás időtartama minimum 3 hónap, maximum 12 hónap lehet. Ezt általában a fogadó intézmény időbeosztása határozza meg, ez azt jelenti, hogy általában 4-5 hónap. Legalább két lezárt félévvel rendelkeznie kell a hallgatónak a jelentkezéshez. Emellett aktív hallgatói jogviszonyban állnak az Egyetemmel nappali vagy levelező tagozaton, valamint a kiutazás évében is aktív státusszal rendelkeznek. A havi támogatás függ a célországtól, általában 420-520 €. A pályázatok kiírására évente kétszer (februárban és szeptemberben) kerül sor.

Munkatársi mobilitás

A hallgatóink mellett lehetőségük van munkatársainknak és oktatóinknak is pályázni képzési vagy oktatási mobilitásra. Az oktatási célú mobilitásban egyetemünk oktatói egy partnerintézményben rövid kurzust tarthatnak. A képzési célú mobilitásban munkatársaink külföldi egyetemeken szakmai célú továbbképzésen vehetnek részt, illetve erősíthetik kapcsolataikat a fogadó intézménnyel. Munkatársak esetén a teljes támogatási összeg a napi megélhetési támogatás és az utazási támogatás összege. A napi megélhetési támogatás függ a célországok megélhetési besorolási szintjétől, az utazási támogatás mértéke pedig távolságfüggő. A munkatársi mobilitás egyes eseteiben regisztrációs díjat is kell fizetni. A pályázat beadásakor jelezni kell a regisztrációs díjat, mivel ilyen célra csak korlátozott lehetőséggel rendelkezik a kar.

A Rendészettudományi Karon oktatott tantárgyak az Erasmus+ Programban:
Subject Code Course title ECTS credit Language Level Semester Teacher(s) Type
(compulsory / elective)
Location
  Criminal Sciences Module              
RNETB04A Corruption offences: national and international approaches 3 English BA Fall / Spring Dr. Hollán Miklós elective Ludovika Campus
RFTTB02 Criminalistic studies related to crime scene investigations 3 English BA Fall / Spring Dr. Balláné Dr. Füszter Erzsébet elective Ludovika Campus
RNYTB05 Introduction to Criminalistics 3 English BA Fall / Spring Dr. Petrétei Dávid elective Ludovika Campus
RBÜEB11 Introduction to the criminal justice systems 3 English BA Fall / Spring Dr. Zsanett Fantoly elective Ludovika Campus
RBÜEB10 The Current Challenges of the Hungarian Criminal Procedure 3 English BA Fall / Spring Dr. Zsanett Fantoly elective Ludovika Campus
RNYTB04 Undercover Policing 3 English BA Fall / Spring Dr. Bence Mészáros elective Ludovika Campus
  Human Behaviour Module              
RMTTB14 Child Protection 3 English BA Fall / Spring Dr. Judit Hegedűs elective Ludovika Campus
RKPTB5 Criminal Psychiatry 3 English BA Fall / Spring Prof. Dr. József Haller elective Ludovika Campus
RKPTB13A Criminal Psychology Research 3 English BA Fall / Spring Prof. Dr. József Haller elective Ludovika Campus
RKOB05E Victimology 3 English BA Fall / Spring Prof. Dr. Andrea Tünde Barabás elective Ludovika Campus
  International and European Law Enforcement Module              
RBATB26 International and European Migration 3 English BA Fall / Spring Dr. Zoltán Hautzinger elective Ludovika Campus
RHRTB22E Law enforcement and security studies on the Schengen Agreement 3 English BA Fall / Spring Dr. Lajos Kiss elective Ludovika Campus
RVPTB144E Risk Management in the EU 3 English BA Fall / Spring Dr. Zágon Csaba elective Ludovika Campus
RVPTB65E Tax and Customs as Regulatory Instruments in Economy 3 English BA Fall / Spring Dr. Andrea Szabó elective Ludovika Campus
RKBTB25 Traffic Safety in Europe 3 English BA Fall / Spring Dr. Gábor Mészáros elective Ludovika Campus
  Law Enforcement Module              
NPNBB17 Firearms basics 3 English BA Fall / Spring Dr. Regényi Kund elective Ludovika Campus
RRETB05E History of Law Enforcement 3 English BA Fall / Spring Dr. Tamás Kovács elective Ludovika Campus
RBNYT06 Predective Policing 3 English BA Fall / Spring Dr. Szabolcs Mátyás elective Ludovika Campus
RMOR93E Public security- private security 3 English BA Fall / Spring Dr. László Christián elective Ludovika Campus
RMORB04 Safety and security of nuclear power plants 3 English BA Fall / Spring Dr. Violetta Rottler elective Ludovika Campus
RBVTB01E The Hungarian Prison Service and its Institutions 3 English BA Fall / Spring Dr. Orsolya Czenczer elective Ludovika Campus
RRVTB01E Theory of Leadership and Management 3 English BA Fall / Spring Pol. Brig. Gen Gabor Kovacs elective Ludovika Campus
                 
  Disaster Management Module              
VIBTB39A Basis of Industrial Safety 3 English BA Fall / Spring Dr. habil. Lajos Kátai-Urbán elective Hungária Campus
VIBTB87A Dangerous good's transportation safety 3 English BA Fall / Spring Dr. habil. Lajos Kátai-Urbán elective Hungária Campus
VTMTB59A Decision making in emergencies 3 English BA Fall / Spring Dr. habil. Ágoston Restás elective Hungária Campus
VTMTB41A Firefighting and technical rescue 1. 3 English BA Fall / Spring Dr. habil. Ágoston Restás elective Hungária Campus
VIBTB89A Industrial Accident Preparedness 3 English BA Fall / Spring Dr. habil. József Dobor elective Hungária Campus
VIBTB88A Protection against major accident's hazards 3 English BA Fall / Spring Dr. habil. Gyula Vass elective Hungária Campus
VIBTB29A Safety of dangerous technologies 3 English BA/MA Fall / Spring Dr. habil. Gyula Vass elective Hungária Campus
VIBTB19A Management of industral safety 3 English BA/MA Fall / Spring Dr. habil. Lajos Kátai-Urbán elective Hungária Campus

 

ERASMUS+ Partnerintézmények

PARTNER INTÉZET NEVE  ERASMUS KÓD SZAKTERÜLET 
Vives University of Applied Sciences  B KORTRIJ01 / B BRUGGE11 Law Enforcement Education
University of Nicosia  CY NICOSIA14 Law; Law Enforcement Education
Police Academy of the Czech Republic  CZ PRAHA06 Security Services
Estonian Academy of Security Sciences  EE TALLIN01 Law Enforcement Education
Tallin University of Technology  EE TALLINN04 Law
Police Academy of the Netherlands  NL Apeldo06 Law Enforcement Education
Inholland University  NL S-GRAVE37 Law Enforcement Education
Police Academy in Szczytno  PL SZCZYTN02 Law Enforcement Education
Mykolas Romeris University  LT VILNIUS06 Security Services
The University of Malta  MT MALTA01 Education
The Berlin School of Economics and Law D BERLIN06 Law Enforcement Education
Ruhr-Universitat Bochum D BOCHUM01 Criminal law
University of the Federal Public Administration / Hochschule des Bundes für öffentliche Verwaltung  D BRUHL02 Law Enforcement Education
University of Applied Police Science  D DRESDEN13 Police Studies
Police Academy Lower Saxony  D NIENBUR01 Police Law Enforcement Service
University of Security Management in Kosice SK KOSICE04 Security Services
Academy of the Police Force in Bratislava  SK BRATISL06 Law; Security services
University of Maribor / Faculty of Criminal Justice and Security SI MARIBOR01 Law Enforcement Education
Police Academy  TR ANKARA31 Law Enforcement Education
The College of Regional Banking Institute AMBIS  CZ PRAHA11 Security Services