NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Téged is vár az RTK vám- és pénzügyőri-, illetve adó- és pénzügyi nyomozói szakiránya

Kedves leendő Hallgatóink! Kedves Jelentkezők!

Közeleg az egyetemi jelentkezések határideje. Egykori hallgatóink tapasztalatainak, gondolatainak közvetítésével szeretnénk segítséget nyújtani a nagy döntésben. Tamarával, Nadinnal, Gáborral és Bencével beszélgettünk, akik 2016 és 2019 között végeztek a Rendészettudományi Kar vám- és pénzügyőri, illetve pénzügyi nyomozó szakirányain, jelenleg pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőreiként teljesítenek szolgálatot.

Fogadjátok meg jótanácsaikat és intelmeiket!

Tudd, hogy ez más, mint a többi egyetemi képzés!

Gábor: a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara egy minden szempontból a klasszikus egyetemi képzéstől eltérő, az egész országban egyedülálló felsőoktatási intézmény, azonban egyedi vonásai nem mindenki tetszését nyerik el. Ez nem egy „tucatképzés”, pénzügyi nyomozónak [megj. és vám- és pénzügyőrnek is] az egész országban csak itt tanulhatsz.

Az egyetem infrastrukturális adottságai is magukért beszélnek. Mind az oktatási épületek, a könyvtár mind a kollégiumi szobák, az étterem felszereltsége párját ritkító, a sportolási lehetőségekről nem is beszélve, itt valóban csak rajtad, a te elszántságodon múlik, hogy mit hozol ki az elmédből és a testedből, mert minden adott ahhoz, hogy az eredmény mind a két területen a maximum lehessen.

Tamara: nem egy mindennapi, megszokott egyetemre-szakirányra jelentkeztek, aminek természetesen megvannak a maga pozitívumai és negatívumai egyaránt. Érezzétek magatokat kivételesnek, hiszen ezen a karon évente csak nagyon kevés ember tanulhat pénzügyi nyomozónak [megj. és vám- és pénzügyőrnek is]!

Bence: az NKE Rendészettudományi Kara merőben más képzést, felkészülést, lehetőséget és kihívásokat fog elétek állítani, mint más egyetemek.

Legyél célorientált és készülj tudatosan!

Nadin: már egészen fiatalkoromban elhatároztam, hogy a hivatásos állomány tagja szeretnék lenni, ezért célorientáltan kezdtem el felkészülni az Egyetemre.

Bence: azok számára nem lesz megterhelő a Rendészettudományi Kar, akik tudatosan érkeznek az egyetemre és kialakult kép van bennük, hogy ők valóban ezt akarják.

Legyél szabálykövető és fogadd el a kötöttségeket!

Gábor: egy szállóige szerint a Rendészettudományi Karon csupán megtanítanak újra járni, beszélni és öltözni. Nos ez nem is áll annyira távol a valóságtól, majdnem mindenre van szabály, a reggeli borotválkozástól a sorakozón át, a minden előadáson történő kötelező részvételig, sőt még olyan apró dolgokra is, mint, hogy a táskádat csak a bal kezedben viheted. Ha Te nem szereted a szabályokat és azt, ha állandóan figyelnek rád, akkor különösen nem ajánlom ezt a Kart. Ez nem az a képzés, ahol csak úgy sodródhatsz az árral, és bizony ezt Te 4 évnyi egyetemi tanulmány és azt követő 8 évnyi szolgálat formájában előre vállalod. Ez egy komoly elköteleződés, melyből nem olyan egyszerű kihátrálni, ha mégis meggondolnád magad.

Nadin: az alapkiképzés egy szigorú napirendet követelt, de úgy gondolom megfelelő felkészüléssel - mind mentálisan, mind fizikálisan – teljesíthető. Úgy gondolom, aki elég elszánt és komoly céljai vannak, az könnyen alkalmazkodni tud a kötöttebb napirendhez, ezalatt értem a mindennapos reggeli sorakozókat, szemléket, a kötelező óralátogatást.

Bence: Amikor belecsöppentek a hallgatói létbe (tudom a jelenlegi helyzetben ez nehezen elképzelhető, de reméljük mielőbb visszaáll minden a normális kerékvágásba), szoros napirendhez kötve kell teljesítenetek a napi teendőket. Akik bizonytalanul érkeznek azt gondolva, hogy ’egy próbát megér’, számukra nem lesz olyan egyszerű, hiszen a sok plusz dolog mellett (ösztöndíj, tanszertámogatás, étkeztetés, kollégiumi férőhely, amely akár lehet térítésmentes is) rengeteg kötelezettség terheli az embert, ami eléggé stresszes is lehet, ha valaki nem biztos magában.

Tamara: ez a képzés és a későbbi pályátok/szakmátok sok többlet kötelezettséggel és lemondással jár. De legalább nem kell azon gondolkozni, hogy hogyan osszátok be az időtöket és az óráitokat, hiszen ezek a kar sajátosságaiból adódóan fixek.

Vonzódsz az egyenruhához és a fegyverhez?

Tamara: az egyenruha viselése természetesen minden nap kötelező, ebben jártok majd órákra, amit én személy szerint imádtam! (Nem kellett sokat gondolkozni mit veszel fel reggel…)

Gábor: amennyiben csak az egyenruha az, ami vonz, nos, az egyetemi éveid alatt valóban nap mint nap hordani fogod azt, azonban a tisztavatást követően pénzügyi nyomozóként átlagos, teljesen hétköznapi ruhában kell dolgoznod. A tényleges bűnügyi munka során nem lesz alkalmad a közösségi oldalakon hatásvadász fényképek megosztására, sőt, legtöbbször arra kell törekedned, hogy a foglalkozásod más emberek előtt rejtve maradjon. Ebből következik az, hogy bizony nem te leszel majd a baráti társaság közepe, aki a munkája során történtekkel dicsekszik, lévén azok jelentős része szolgálati titoknak minősül. Szintén sokakat csupán a fegyverviselés lehetősége vonz, nos, ezt később sokan nyomasztó teherként élik meg, mivel a fegyverrel felelősség és kockázat jár, Te pedig arra fogsz tiszti esküt tenni, hogy szolgálati kötelezettségedet, ha kell, életed kockáztatásával is teljesíted, ezen szavaknak bizony súlya van.

Tanulni – persze – kell!

Nadin: Természetesen voltak könnyebb és nehezebb napok is a tanulmányaim során, a vizsgákra való megfelelő felkészülés nem elhanyagolható. Fontos tudnotok, hogy a szakmai tárgyak szigorú számonkérése nem a hallgatók ellen, hanem értük van. Mindenkit bátorítok továbbá arra, hogy vegye a fáradságot és készítsen tudományos dolgozatot, induljon a Tudományos Diákköri Konferencián. 2018-ban jelentkeztem a Tudományos Diákköri Konferenciára, ahol dolgozatommal kijutottam az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, illetve szakdolgozatként is elfogadták azt. Egyik legjobb döntésemnek tartom, hogy indultam, ezzel jelentősen sok időt spóroltam meg az államvizsga előtt, ahol már mindenki pattanásig feszült volt. Az Egyetemen tanultakat egyébként maximálisan hasznosítani tudtam a munkám során, de fontos kiemelnem, hogy az igazi tanulás az egyetem után veszi csak igazán kezdetét.

Bence: az alapkiképzésen megtanuljátok a hivatásos léthez szükséges alapfeltételeket, ténylegesen találkoztok a hivatástudattal és talán mondhatom, hogy ez alatt az öt hét alatt körvonalazódik mindenkiben, hogy mit is jelenthet hivatásosnak lenni. Sok elméleti és gyakorlati órával fogtok találkozni, ami a későbbiekben hasznotokra fog válni.

Tamara: az iskolában a munkához szükséges alapkompetenciák elsajátításával készítenek fel Titeket az oktatók a nagybetűs életre. A Vám- és Pénzügyőri Tanszék által oktatott szakmai tantárgyak során betekintést kaptok a NAV működésébe, valamint a különböző szakterületek feladataiba. Amit én kifejezetten fontos tantárgynak tartok a későbbi munkátok szempontjából az a büntetőeljárási jog, büntetőjog és a szakmai tantárgyak. Ajánlatos főként a büntetőjogot, a szakmai tárgyakat és a kriminalisztikai tantárgyakat folyamatosan tanulni, hiszen később ezekből fogtok államvizsgázni, és higgyétek el, ez még a folyamatos tanulás mellett is nehéz és sok lesz. Talán kijelenthetem, hogy a pénzügyi nyomozói szakirány az egyik legnehezebb a Karon folyó képzések közül, de nem hiába, hiszen az iskola elvégzése után a NAV kötelékeiben fogtok szolgálatot ellátni és gazdasági bűncselekményeket nyomozni. A hatáskörünkbe tartozó bűncselekmények sikeres nyomozásához rengeteg háttérjogszabályi, kiegészítő ismeret szükséges, melyek természetesen folyamatosan változnak, ami őszintén nem könnyíti meg az életünket… A folyamatos önfejlesztésre, tanulásra a munkátok során is szükség lesz, ha sikeres nyomozók szeretnétek lenni.

Gábor: voltaképpen minden egyetemi képzésre igaz, hogy ha nem szeretsz tanulni, akkor nehéz dolgod lesz, de ez a pénzügyi nyomozói szakirányra különösen igaz. Olyan sokrétű és mennyiségű tananyagot és jogszabályt kell majd elsajátítanod, hogy sokszor el sem tudod majd képzelni, hogy ugyan ez mégis mi célt szolgál. A folytonos tanulás azonban nem ér majd véget az egyetemi éveiddel, a tényleges munkád során is állandóan változó jogszabályokkal, sok utánajárást igénylő bonyolult tényállásokkal fogsz dolgozni.

Sportolásra fel!

Gábor: a tanulás mellett a sport, az edzés is végig fogja kísérni nem csak az egyetemi, de a dolgos munkával teli hétköznapjaidat is, akkor is, ha nem akarod vagy nincs kedved. Más különben nem fogod tudni teljesíteni időről-időre a kötelező fizikai felmérőket, szóval, ha nem szeretsz mozogni még van időd meggondolni magadat…

Tamara: rengeteg sportolási és szórakozási lehetőségetek is van a Rendészettudományi Karon. Egyetemi éveim során végig játszottam az egyetem kosárlabda csapatában, melyet teljes mértékben támogatott a kar vezetősége. A megújult modern kampuszon kevés olyan sportolási lehetőség van, amit ne tudnátok végezni vagy kipróbálni. A sok tanulás, zh, meg vizsga közepette nagyon jól ki tudtok kapcsolódni, na meg így a féléves tesi felmérővel sem lehetnek majd problémák, úgyhogy hajrá, sportolásra fel! 

Nadin: az iskolán kivétel nélkül, szinte minden sportág űzhető, a hallgatóknak nem kell tartani attól, hogy le kell mondaniuk egy-egy általuk szeretett sportról. Én személy szerint Crossfitteztem illetve lovagoltam, aminek nagyon örültem ugyanis gyerekkorom óta része az életemnek a sport. 2017-től tagja voltam az NKE SE Lövészszakosztálynak, ahol az Egyetem által megszervezett versenyeken is részt vehettem.

Kikapcsolódás, szórakozás, buli – hiszen ezek lesznek az EGYETEMI ÉVEID!

Tamara: kikapcsolódási lehetőséget jelent természetesen a közösségi élet, bulizás. Ebből a szempontból is csak jókat tudok Nektek mondani, hiszen a hallgatói önkormányzat mindent megtesz azért, hogy a szigorú napirend, alaki foglalkozások és néha sokáig tartó sulis napok ellenére a kar hallgatói megfelelő módon tudjanak szórakozni és jól érezni magukat. És azért ne felejtsük el, ezek az egyetemi évek! Mindent ki kell használni! Ismerkedni, barátkozni, bulizni, na, és persze tanulni! Talán, az én egyetemi életemnek a legmeghatározóbb élményei a gólyatáborok voltak! Részt vettem a sajátomon gólyaként és utána mentorként. Nagyon jó lehetőség megismerkedni a jövendőbeli szakasztársaitokkal, hiszen, ha már buliztatok együtt egy jót, akkor utána a kiképzés is tűrhetőbb lesz…

Bence: számos lehetőségetek van kikapcsolódásra és különböző szakosztályokhoz, szakkollégiumokhoz való csatlakozásra. Személy szerint a Hallgatói Önkormányzatot ajánlom nektek, hiszen remek plusz készségekre lehet szert tenni, úgy mint, szervezői, kommunikációs képességek, de nem elhanyagolható a hallgatókkal és elöljárókkal való kapcsolatépítés sem. Fogalmazhatunk úgy is, hogy egy plusz képesítést is szerezhettek magatoknak a diploma mellé…

Kapcsolatok, barátságok – mert kell egy csapat! (és egy kis szerelem…)

Tamara: Ha most kicsit tartotok ettől az egésztől az teljesen érthető! Én is ugyanígy indultam neki ennek a kalandnak, nem ismertem senkit, de a képzés sajátosságaiból adódóan nem csak a szakaszt, de az egész évfolyamot nagyon összekovácsolja az egyetem. Rengeteg barátság kialakul majd, akik életetek további részében is végig fognak titeket kísérni. Megtanultok együttműködni, nem csak magatokért, hanem a bajtársaitokért küzdeni, kitartani.

Gábor: a munkád során is egy olyan szűk közösségnek leszel a tagja, ahol bizony nap, mint nap ismerős nevekkel fogsz találkozni, ki előtted, ki utánad pár évvel végzett a „tisztin”… Hidd el, nagyon is számít, hogy amikor majd segítséget kérsz a munkád során valakitől, akkor nem egy teljesen idegen embert kérsz meg valamire, hanem olyas valakit, akivel fél szavakból is megértitek egymást. Az igazán megterhelő éjszakába nyúló feladatok pedig minden, annak végrehajtásában résztvevő munkatársaddal egy igazán erős csapattá fognak összekovácsolni.

Nadin: a kiképzésen megtanulnak a tisztjelöltek „mi”-ként együttdolgozni, kiképzőink igyekeztek belénk nevelni a bajtársiasságot, hisz ez végig kísér az egész tanulmányaink során, sokszor jó, ha számíthatunk valakire a nehezebb napokon. Az Egyetemi éveim alatt rengeteg új barátságra tettem szert, sok új élménnyel gazdagodtam.

Bence: én itt találtam meg életem szerelmét is, aki adó- és pénzügyi nyomozóként tanul jelenleg az egyetemen és a közös jövőnket tervezzük.

„Zöld sziget a kék tengerben” – válaszd a Vám- és Pénzügyőri Tanszék által felügyelt szakirányokat!

Gábor: a Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tanszékének oktatói a karra jellemző szigor és fegyelem közepette üde kivételként nem csupán a száraz szakmai tudás átadására törekednek, több évtizedes munkában szerzett tapasztalatukkal valós, megtörtént esetekkel színesítik az általuk oktatott anyagot. Minden hallgatójukat név szerint ismerik és törődnek is velük, ezen felül kiterjedt kapcsolataiknak köszönhetően rendszeresen hívnak meg az adott témakör vonatkozásában elismert szaktekintélyeket, ezáltal is még gyakorlatiasabbá téve a képzést.

Bence: nagyon is ajánlom az RTK képzéseit, hiszen erős alapot biztosít Nektek a jövőre nézve és abban is biztos vagyok, hogy ha a Vám- és Pénzügyőri Tanszék képzései közül választotok, akkor a legjobb kezekbe kerültök.

Nem kell a munkahelyválasztással bajlódnod!

Gábor: az egyetem elvégzése és az ünnepélyes tisztavatást követően nem kell hosszú hónapokon keresztül munkahelyet keresned, mivel az eskütételed után az első munkanapon már dolgozni fogsz, egy olyan stabil munkahelyen, egy olyan munkát végezve, amire mindig is szükség lesz.

A pénzügyi nyomozói munka szépségei és nehézségei

Gábor:

  • A munkád során mindig valami újat fogsz tanulni, nem csak jogszabályokra gondolok, hanem sok-sok embert fogsz kihallgatni, akiknek bizony nem egyszer meg kell ismerned a szakmáját vagy legalábbis annak egy részét, továbbá a lekülönfélébb igazságügyi szakértőkkel fogsz együtt dolgozni.
  • Idegen nyelveket, kultúrákat, szokásokat is megismerhetsz a munkád során, mert bizony nem ritka, hogy a büntetőeljárásokban a legkülönböző jogállásokban külföldi állampolgárok az érintettek, vagy Te magad fogod segíteni külföldi társhatóságok munkáját, így rálátásod lesz más országok jogrendszerére, az adott országban jellemző bűnözői magatartásokra.
  • Olyan társszervekkel dolgozhatsz együtt, ami szintén keveseknek adatik meg, olyan helyekre, épületekbe léphetsz be, ahova csak igen kevesen.
  • Találkozhatsz a hazai társadalom minden rétegével, a több száz milliót érő luxus ingatlanokban élő fehér galléros bűnözőkkel éppen úgy, mint a hajléktalan szállón élő sanyarú sorsú, ebből kifolyólag kihasznált emberekkel, jóval szélesebb lesz majd a látóköröd, jobban meg fogod érteni az egyes gazdasági és társadalmi folyamatokat.
  • A technológia, különösen az informatika fejlődése miatt, olyan eszközöket fogsz működés közben látni, melyeket mások csak a filmekben láthatnak.
  • Ha szeretsz belföldön sokat utazni, vezetni, nos, akkor a kisebb-nagyobb bűnügyi akciók során alaposan meg fogod ismerni hazánk minden táját, úgyis felfoghatod, hogy a munkád része lesz az is, hogy időnként kirándulj egyet.
  • A pénzügyi nyomozóként szerzett munkatapasztalataidat még a magánéletben is tudod majd hasznosítani, jobban fogod kezelni a konfliktusokat, felismered majd mikor megpróbálnak magánemberként megvezetni, magabiztosabb, határozottabb leszel, írásban és szóban is jobban meg fogod értetni magadat.
  • Kellő kitartásod kell, hogy legyen, mert a munkádat – ellenben a rendőrök, tűzoltók és katonák szolgálatával – nem fogják megható levélben megköszönni. Sajnos a társadalom jelentős része kevésbé vagy egyáltalán nem ítéli el a költségvetést károsító bűncselekményeket, így nem egyszer finoman szólva is hűvös fogadtatásban lesz részed, ezért is fontos, hogy neked az átlagosnál nagyobb igazság érzeted legyen, tudd, hogy a munkád, ha közvetve is, de minden tisztességes adófizető állampolgár érdekét védi, javát szolgálja.
  • És itt az ideje, hogy egy téves elképzelést megcáfoljak, pénzügyi nyomozóként a munkaidőd jelentős része nem a bűncselekményt elkövetők lakásán tartott kutatás során előkerült milliós tételű bankjegyek számolásával, vagy cigaretta csempészek filmbe illő üldözésével fog telni. Bár az imént említett helyzetekben is lehet majd részed, mégis túlnyomórészt a pénzügyi bűncselekmények nyomozása számtalan órányi irodában töltött adatelemzést, tanúkihallgatások hosszú sorát, sok-sok fejtörést, verziók felállítását, majd megcáfolását és helyettük újabbak felállítását jelenti, ehhez bizony komoly monotonitás tűrés, türelem szükséges.
  • Bizony lesznek megterhelő pillanatok a munkád során, amikor úgy érzed a nyomozásod célegyenesben van, majd hirtelen fény derül egy addig nem ismert tényre, előkerülnek sosem látott iratok és akár évek munkája veszti értelmét, aztán amikor úgy érzed nem haladsz semmilyen irányban sem és csak egyre több a teendőd, már a gyanúsítottjaiddal álmodsz, vagy amikor készenléti szolgálatban hétvégén hajnalban keltenek, hogy egy körözött személyt fogtak el és neked kell kihallgatnod, bizony, ezek a pillanatok is a munkád részei lesznek.

Zárszó helyett…

Nadin: „Ha csak azért tanulunk, hogy jól teljesítsünk egy vizsgán, akkor elfelejtettük mi is a tanulás valódi célja.” (Jeannie Fulbright)

Bence: sokat köszönhetek az egyetemnek, mivel magtanított tudatosnak lenni, elhivatottnak, alkalmazkodni, szerteágazó tudást szedhettem magamra, összehozott azzal a személlyel, akiben a Társamra leltem.

Tamara: azt ne felejtsétek el, hogy majd, amikor a tisztavatón álltok a szakasztársaitokkal egyenruhában, az esküt mondva a család és barátok előtt, az mindent megér!

Gábor: A fentieket érdemes megfontolnod, mielőtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának adó- és pénzügyi nyomozói [megj. vagy vám- és pénzügyőri] szakiránya mellett döntesz. Ha végül így teszel, akkor kitartást, egy kalappal a vizsgákra és az egyetem elvégzését követően már várjuk, hogy együtt szolgálhassunk, addig is erőt, egészséget!

Szöveg: Magasvári Adrienn, Deák József

Foto: Vám- és pénzügyőr Tanszék