Kerékpáros közlekedés Budapesten

A napokban, „A budapesti Nagykörút mikromobilitási infrastruktúrájának egy éve” címmel rendezett online kerekasztal beszélgetés a COVID-19 vírus-helyzettel kapcsolatban átalakult kerékpáros közlekedési szokások köré összpontosult. A közlekedés iránt érdeklődők 2021. március 24-én vehettek részt a Karunk Közbiztonsági Tanszékén működő Közbiztonsági Tudományos Diákkör, a Magyar Rendészettudományi Társaság Közbiztonsági Tagozata, valamint a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésjogi és Igazgatási Szakosztálya jóvoltából megrendezett on-line tanácskozáson. A kerekasztal beszélgetésen elsőként Felföldi Péter, a Közbiztonsági Tanszék oktatója ismertette gondolatébresztő kutatási eredményeit. Ezt követően „A kerékpáros közlekedés aktualitásai Budapest belvárosában” címmel Halász Áron, a Magyar Kerékpáros Klub elnökhelyettese, szóvivője tartott vitaindító előadást, amelyben kitért többek között a budapesti kerékpárosközlekedés fejlesztési lehetőségeire.

A Közbiztonsági Tanszék részéről a rendezvény megszervezésében Major Róbert r. ezredes, tanszékvezető, a Magyar Rendészettudományi Társaság Közbiztonsági Tagozatának elnöke, és Papp Dávid r. őrnagy mesteroktató, a Közbiztonsági Tudományos Diákkör elnöke vett részt.  Major Róbert r. ezredes megnyitójában hangsúlyozta, rendkívül fontosnak tartja, hogy az egyetem hallgatói és oktatói, valamint az egyetemen kívüli gyakorló szakemberek és a rendészettudomány jeles képviselői aktuális problémakörök kapcsán cserélhessék ki gondolataikat, közben megosztva egymással tapasztalataikat is. A jelenlegi helyzetben különösen lényeges, hogy a technológiai fejlettség adta lehetőségek kihasználásával bővítsük a szakmai és tudományos eszmecserék eszköztárát.

Papp Dávid r. őrnagy mint a rendezvény moderátora, nagy örömmel konstatálta milyen sikeres volt az ilyen körülmények közt megtartott online rendezvény is, hiszen azt, közel 80 résztvevő követte. Közülük többen észrevételt, kérdést fűztek az elhangzottakhoz, az előadó-hallgató interakció szellemében.

Szöveg: Papp Dávid, Deák József

Illusztráció: Papp Dávid