NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Darkweb – Az internet „sötét” túlnyomó része

A Szent György Szakkollégium speciális bűnügyi ismereteket bemutató online szakmai workshop sorozata keretében, ezúttal a „Darkweb” témakörben hallgathattak az érdeklődők igen színvonalas előadásokat, Fantoly Zsanett tanszékvezető asszony a szakkollégium Kiber Szakmai Műhelyének vezetője és a szakmai műhely hallgatóinak a szervezésében.

Az első érdekfeszítő előadást Herédi István r. főhadnagy a KR Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályának alosztályvezetője tartotta „Felderítés a darkweben” címmel. Őt követte Szabó Nándor r. tisztjelöltnek – a szakkollégium hallgatói igazgatóhelyettesének – „A business email Compromisse csalás elleni védekezés és nyomozásának nehézségei” című előadása.

A workshop levezető elnöke Frigyer László r. őrnagy a szakkollégium igazgatója volt. Záróbeszédében kiemelte, hogy a rendezvénysorozat szép lassan eléri a célját. Ugyanis a hallgatói hozzászólások és a felvetődő kérdések is egyre magasabb szakmai színvonalat öltenek testet.

Szöveg: Frigyer László, Deák József

Plakát: Szent György szakkollégium