NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Az alapfelkészítés otthoni visszhangjai

Az alapfelkészítés második hetének végén először voltak otthon a tisztjelöltek bevonulásuk óta. Többen még nem töltöttek ennyi időt távol szeretteiktől. A találkozások később is sok meglepetéssel szolgálnak… „Jé, te beágyaztál! Ilyen hamar megetted az ebédet? Egész másabb lett a tartásod!” Vasárnap estére mindenki rendben visszaérkezett. A könnyedebb vasárnap után ismét visszatér a feszes napirend szerinti élet. Kezdenek megismerkedni egymással és kiképzőikkel. A kiképzők kiválasztását, az erre jelentkezők motivációs levelei alapján a Rendvédelmi Tagozat és az Intézkedéstaktikai csoport közösen végzi. Több kiképzőnek már nem ez az első ilyen lehetősége. Az idén 29 felsőbb éves hallgató segíti a kiképzést; szakaszparancsnokok, szolgálatvezetők, kiképzők és többen egészségügyi végzettséggel is rendelkeznek. Jellemzően az első két hét a „vízválasztó” ez alatt történnek a legjelentősebb lemorzsolódások. A hallgató rájön, hogy nem „ezt a lovat akarta”. Két alapvető ok, a mentális gyengeség, illetve az eddig eltitkolt egészségügyi problémák fizikálisan nem bírja a terhelést. Például 2017-ben az alapfelkészítés intenzív szakaszát 37-en hagyták abba. A következő évben ennél is többen, kereken negyvenen. Az idén eddig ez 12 esetben fordult elő 2. hét végéig és ez a szám azóta is változatlan. Közülük azonban hárman a civil, biztonsági szakirányon folytatják tanulmányaikat egy fő pedig halasztott, és majd jövőre kezdi meg ismét. Idén a fizikai felvétel követelményei is enyhültek, ami csak 4%-os lemorzsolódást jelentett a korábbi évek több mint 30%-osaihoz képest.

Karunk történetében idén először, az alapfelkészítésen részvevők az első két hétben nem találkoztak a felsőbb évfolyamokkal. Viszont szerencsések voltak, hisz „Az 50 éves a rendészeti felsőoktatás” alkalmából szervezett ünnepségsorozat két rendezvényén is részt vehettek. Az Orcy kertben egy felszabadultabb esti programon az alumni fesztiválon, majd másnap, a közrendért, a haza biztonságáért életüket vesztett hősök Campus téri emlékművénél tartott megemlékezésen.

A kiképzés közben esetleg előforduló sérüléseket Péterfalvi Norbert r. törzszászlós évfolyamparancsnok-helyettes és más egészségügyi végzettséggel rendelkező kiképzők veszik pártfogásukba, gondoskodva az ellátásukról. Amikor az egyik hallgató Covid tesztje pozitívnak bizonyult, noha szobatársaié ugyan negatív, de a biztonság kedvéért mind haza lettek küldve családi szállítással. Mivel a szobatársaknál nem jelentkezett tünet, ezért ők a tesztelés után pár nap múlva a kiképzés óta első otthon töltött hétvégét követően vissza is térhettek.

Szöveg: Cserhalmi Pál, Deák József

Fotó: Bodó Pál