NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Robotzsaru Bűnügyi Mentorképzésen vettek részt az oktatóink

Az NKE Rendészettudományi Kar oktatói részt vettek az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Elemző-Értékelő Főosztályának szervezésében, Sztancsik Andrea r. alezredes, rendőrségi tanácsos, osztályvezető meghívására az ORFK Rendőrségi Igazgatási Központ Auditóriumában megrendezett Robotzsaru Bűnügyi Mentorképzésen.

Nyitóbeszédében a rendezvény elöljárója, Dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes külön köszöntötte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóit, majd kiemelte, hogy mennyire fontos a mentorok folyamatos minőségi képzése.

„A részvétel elsődleges célja az volt, hogy az RTK oktatói – a hallgatói állomány minél magasabb szintű képzésének megvalósítása érdekében – megismerkedjenek a Robotzsaru rendszer bűnügyi moduljának újdonságaival, valamint az új büntetőeljárási törvény alkalmazása során felmerült aktuális problémákkal és azok megoldásaival. A hosszútávú célja pedig, hogy fenntartsuk és fejlesszük az ORFK-val kialakított szakmai kapcsolatainkat, amely egy többéves együttműködés eredménye”- hangsúlyozta Frigyer László r. őrnagy, hozzátéve azt, hogy a képzésen a karunk több érintett tanszékéről is részt vettek az oktatók. A Nyomozáselméleti Tanszéket Tirts Tibor r. alezredes és Frigyer László r. őrnagy, a Forenzikus Tudományok Tanszéket Vigh András r.alezredes, Nyitrai Endre r. őrnagy, Farkasné Halász Henrietta r. őrnagy, Rucska András r. őrnagy és Sipos Péter, a Büntető-eljárásjogi Tanszéket Vári Vince r. alezredes, az Intézkedéstaktikai és Informatikai Csoportot pedig Fekete Zsuzsanna, Sánta Györgyné Huba Judit és Senor Tamás képviselte.

Szöveg: Nagy-Tóth Nikolett Ágnes r. alezredes

Fotó: Frigyer László