A múlt héten csütörtökön, a Belügyi Tudományos Tanács által megrendezett Kiberbiztonsági Játs(s)zma vetélkedő első három helyezettjei, ez alapján egyben a vándorserleg birtokosai a Rendészettudományi Kar hallgatói lettek. Az első és második helyezést a kibernyomozók hozták el, míg harmadikot a Szent György Szakkollégisták.
A versenyre több helyről is érkeztek résztvevők; a rendvédelmi technikumokból és a felsőoktatási intézményekből, illetve külön kategóriában a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervektől. Összesen mintegy tizenöt versenyzői csapat indult. Hallgató csoportjaink a rendvédelmi technikum tanulóival mérkőztek meg.
A feladatokat a kreativitásra és az alap-kiberbiztonsági tudatosságra alapozták. Volt olyan feladat, ahol azt kellett kiszűrni, milyen sémákra épül egy álprofil, hogyan lehet leellenőrizni egy adatlap valódiságát. Következő feladatban kiberbiztonsággal kapcsolatos fogalmakat kellett kitalálni játékos formában vagy írni kellett egy adathalászatra kihegyezett emailt, megjelenítve annak tipikus formáit. Továbbá minden apró részletre figyelemmel, egy cég különböző adatait kellett kideríteni kutatómunkával. Az utolsó feladat egy online színtéren játszódó szabadulószoba jellegű megmérettetés volt.
Mivel a verseny struktúrája és így a feladatok szinte ismeretlenek voltak, így a felkészülés során hallgatóink inkább a háttértudásukat bővítették. Segítségükre Gyaraki Réka r. őrnagy volt, továbbá Nagy Zoltán András, akik számos szakirodalommal látták el a megmérettetésre készülőket. A hallgatók emellett naprakészen tartották magukat a legfrissebb tech-hírekkel, cikkekkel, kutatásokkal.
Az első helyezett a Zsiltomo nevű csapat, amelynek tagjai: Tóth Noémi (II./2, kiber nyomozó), Zsilák Balázs Zoltán (I./2, kiber nyomozó) és Molnár Brigitta (II./2, kiber nyomozó). A második helyezettek Blue Monkeys néven indultak a versenyen. Tagjai: Balázs Enikő (II./2, kiber nyomozó), Ambózy Dorián (II./2, kiber nyomozó) és Gordos Milán (II./2, kiber nyomozó). A harmadik helyezettek ASN néven indult Szent György szakkollégisták:
Szekér Anna (III. év gazdaságvédelmi nyomozó), Stodulka András (II. év bűnüldözés) és Szabó Nándor (IV. évfolyam bűnügyi nyomozó).
Szöveg: Zsiltomo és Blue Monkeys csapat, Deák József
Fotó: RTK kollégistatárs