A Szent György Szakkollégium vezetője, Frigyer László r. őrnagy – a tanórán kívüli képzési program keretében – szakmai kerekasztal-beszélgetést szervezett a Szakkollégium hallgatói speciális tudásának fejlesztése érdekében Opauszki András r. alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója közreműködésével.
„Igazgató úr élvezetes előadásában tájékoztatta a hallgatókat a Nemzeti Nyomozó Iroda tevékenységéről, feladatairól, aktuális és jövőbeni terveiről. Ennek keretében kifejtette a hallgatóknak az NNI bűnügyi tevékenységbe történő bevonására vonatkozó elképzeléseit is. A kötetlen hangvételű program a tervezettnél is jobban sikerült, ugyanis az érdeklődő hallgatók nagyon sok kérdést tettek fel az NNI vezetőjének, aki – a hallgatóinkat kollégáknak és potenciális utánpótlásnak tekintve – igyekezett a résztvevők szakmai kíváncsiságát kielégíteni, a kérdéseiket maradéktalanul megválaszolni”- hangsúlyozta Frigyer László r. őrnagy, a Szakkollégium igazgatója.
Szöveg: Nagy-Tóth Nikolett Ágnes
Fotó: Frigyer László