NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Konferencia a Nemzeti Védelmi Szolgálattal

Nemzetközi tudományos konferencia zajlott december elején karunkon „A Nemzeti Védelmi Szolgálat, mint a rendészet speciális szerve” címmel. A hazai részben a jelenléti és on-line konferencia elnökségének tagjai, Balla Zoltán, az Igazgatásrendészeti és Nemzetközi Rendészeti Tanszék munkatársa, Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy, a Belügyminisztérium oktatási főszemlélője, valamint Bolcsik Zoltán r. altábornagy, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) főigazgatója köszöntötték a konferencia részvevőit.

Ezt követően a szolgálat vezető munkatársa, Farkas László r. dandártábornok „Egy ügynek soha nincs vége” előadása következett, majd karunk munkatársa, Balla Zoltán mutatta be az NVSZ rendészeti igazgatásban betöltött különleges helyét, szerepét. Tomin Szilvia r. vezérőrnagy Süli Róbert r. ezredessel példákon keresztül érzékeltette a szervezett bűnözés beépülési kísérleteit a rendészeti szervezetbe. Mező László r. ezredes az állami egészségügyi rendszert érintő bűnfelderítési tapasztalatokról szólt. Fehér Szabolcs bíró, a Fővárosi Törvényszék büntető kollégiumának vezető-helyettese a leplezett eszközök és a titkos információgyűjtés eredményeinek bírói gyakorlatban megvalósuló felhasználási lehetőségeit mutatta be. Puzsik György r. alezredes két példán át a szolgálat védelmi funkcióját érzékeltette élményszerűen. Varga Róbert r. alezredes pedig a kifogástalan életvitel ellenőrzés munkaügyi bíróságok előtti megítéléséről szólt, a kezdetektől, amikor még „Nemzeti Rehabilitációs Szolgálat” címzéssel is kapott levelet a szolgálat napjaink gyakorlatáig. 

A nemzetközi részben Ladislav Igenyes arról tartott előadást, hogy a szlovák rendőrség milyen eszközöket használ a korrupció felderítésében, bemutatva egyebek közt a korrupció alaptényeit a szlovák BTK-ban, és a pandémia hatását, majd számokkal is érzékeltette a felderített korrupció szerkezetét. Őt követően Kovács Tibor arról szólt, hogy Szlovákiában nem a Belügyminisztérium, hanem a kormányzat közvetlen alárendeltségébe tartozó Rendészeti Erők Felügyeleti Hivatala milyen rendőri bűnelkövetéseket tárt fel 2016 és 2000 között.

Szöveg: Deák József

Fotó: Bodó Pál
 


Címkék: konferencia 2021